Messi ára 150 millió

2005.06.30. 00:19
Címkék
Egyre inkább úgy tűnik, Lionel Messi ünnepi játékoknak is át lehetne keresztelni a Hollandiában zajló U20-as világbajnokságot, hiszen az alig 18 éves (június 24-én ünnepelte a születésnapját) argentin támadó középpályás szinte a hátán cipelte a döntőbe hazája válogatottját. Az egyenes kieséses szakaszban mindhárom mérkőzésen (Kolumbia, Spanyolország, Brazília) betalált a kapuba, emellett az előkészítésről sem feledkezett meg, Brazília ellen például ő adta a győztes találat előtti "halálos" passzt.
Az NSO ajánlja:

• A spanyol bajnokság állása, eredmények: Tabella, fordulóról fordulóra

Képgaléria:


A La Liga csapatai 2004-2005

Minden, amit a bajnokságról tudni kell

Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon

Az NSO ajánlja:

• A spanyol bajnokság állása, eredmények: Tabella, fordulóról fordulóra

Képgaléria:


A La Liga csapatai 2004-2005

Minden, amit a bajnokságról tudni kell

Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon

Aligha meglepő módon a játékát látva klubja, a Barcelona illetékesei is cselekvésre szánták el magukat, és jelentősen javított feltételekkel 2010-ig szóló szerződést kötöttek vele. A kivásárlási ára pedig már-már horribilis: 150 millió euró alatt senki sem viheti el a katalán egylettől.

"Nagyon bízunk benne - mondta a megállapodás szignálása után Txiki Begiristain technikai igazgató. - Meggyőződésünk, hogy legkésőbb mától kezdve nagyon fontos tagjává válik az első csapat keretének. Az ő segítségével esélyünk lesz megváltoztatni a játék ritmusát és dinamikáját. Gyors, duzzad az önbizalomtól, és hihetetlenül technikás. Arra született, hogy diadalra vezesse a Barcát."

Lionel Messi a Barcelona történetének legfiatalabb gólszerzôje, és a jövôben akár további klub-rekordokat is megdönthet
Lionel Messi a Barcelona történetének legfiatalabb gólszerzôje, és a jövôben akár további klub-rekordokat is megdönthet
Lionel Messi a Barcelona történetének legfiatalabb gólszerzôje, és a jövôben akár további klub-rekordokat is megdönthet
Lassan egyébként már idő-szerű volt a módosítás, hiszen Messi 13 éves kora óta szerepel a Barcában, és a kezdetekhez képest mára alaposan kinőtte magát. A Newell’s Old Boystól érkezett Katalóniába, villámgyorsan végigjárta a szamárlétrát, a nagyok között alig 16 évesen, a 2003-2004-es idényben a Porto elleni barátságos mérkőzésen debütált.

Az első bajnokiját 2004. október 16-án, a városi rivális Espanyol ellen játszotta, alig fél évvel később pedig megdöntötte az egyik legfontosabb klubrekordot: a korábban 18 évesen, 4 hónaposan és 9 naposan beköszönő Jofre helyett benne, a 17 esztendős, 10 hónapos és 7 napos tehetségben tisztelhetjük immár a Barca történetének legfiatalabb gólszerzőjét. Az Albacete elleni találkozó utolsó pillanataiban, Ronaldinho passzát követően volt eredményes, sőt, ha néhány perccel korábban a játékvezető les miatt nem érvényteleníti - a hasonló koreográfia végén szerzett - gólját, akár duplázással ünnepelhetett volna. (Megjegyezzük: a Barca szerződéshosszabbítási napokat él meg, hiszen Samuel Eto’o, Deco, Xavi és Damiá is a napokban köt vagy kötött új megállapodást az együttessel, egyelőre Carles Puyol az egyetlen, akinek elsőre nem felelt meg a klub legújabb ajánlata.)

És lassan ott topog a következő argentin generáció is Barcelonában: a bajnokcsapatnak ugyanis sikerült dűlőre jutnia a River Plate tehetségének, Erik Lamelának a szüleivel. A megegyezés értelmében a klub a következő négy évben 500 ezer eurót utal át a családnak, Eriket pedig a teljes ellátás mellett iskoláztatja is. Ha pont kerül a szerződésre, a katalánok büszkék lehetnek, hiszen többek között a Milan és az Arsenal elől sikerül magukhoz kötniük Lamelát - aki még csak 12 éves…
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
3 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
4 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
4 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
4 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik