Megújul a Balaton Nagydíj

2005.06.29. 23:47
Címkék
Július 17-én rendezik meg Fonyódon és környékén a 12. Coronita Balaton Nagydíjat, egyben a sportág középtávú magyar bajnokságát. Somogy megye egyik legnagyobb sporteseménye iránt ezúttal is élénk az érdeklődés, a szervezők pedig mindent megtesznek azért, hogy az idei viadal is jól sikerüljön. Az elmúlt évek tapasztalatai és néhány új ötlet eredményeként ezúttal számos újdonság várja az indulókat és az érdeklődőket.Az ország egyik legnépszerűbb triatlonversenye 1994 óta szerves része a balatoni nyárnak, és a hírek szerint az esemény az idén is igazolja majd a várakozásokat. A táv ezúttal sem változik: a résztvevőkre 2.5 kilométer úszás, 80 kilométer kerékpározás és 20 kilométer futás vár. Az útvonal viszont eltér a korábbiaktól: az úszás nem a kikötőből indul, átkerült a móló keleti oldalára és két kört teljesítenek majd a triatlonisták. A második szám, a kerékpározás a már megszokott egy kör helyett kétkörös lesz. A fordító így a versenyközpontba kerül, így a nézők nem maradnak le semmiről és nem csak hírből ismerik meg az állást. A futás a korábbi három helyett négykörös lesz, a triatlonisták így még inkább középpontba kerülnek. A szervezők a Nagydíj hivatalos honlapján (www.balatontriatlon.hu) már meg is jelentették a pályarajzokat. Az idei összdíjazás egymillió forint, a női és a férfi győztes 110-110 ezer forinttal gazdagodik, nevezni természetesen máris lehet.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
1 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
2 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
2 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik