Hernán Crespo kétségbe van esve. Az argentin csatár a Chelsea játékosa, de a 2004-2005-ös idényt kölcsönben a Milannál töltötte, és most szeretné elérni, hogy a következő évadban is a milánói piros-feketéknél maradhasson.

Crespo nagyszerûen kijött Sevcsenkóval, a Milan mégsem akarja végleg megvenni a Chelsea-tôl

Crespo nagyszerûen kijött Sevcsenkóval, a Milan mégsem akarja végleg megvenni a Chelsea-tôl
Crespo imádja Olaszországot, hiszen négy évet töltött a Parmánál (1996-2000), kettőt a Laziónál (2000-2002), egyet az Internél (2002-2003), a legutóbbit pedig a Milannál, ahol ráadásul újra együtt dolgozott azzal a mesterrel, Carlo Ancelottival, akivel annak idején Parmában együtt bontogatták a szárnyaikat, és akiben vakon megbízik.
A Milannak is szüksége van Crespóra - legalábbis elvben. Szakértők szerint ugyanis Hernán volt az elmúlt fél évtizedben az egyetlen csatár, aki Sevcsenko ékpárjaként ugyanolyan hatékony tudott maradni, mint az ukrán, nem szívta el a 2004-es aranylabdás elől a levegőt, kifejezetten jól megértette magát Sevával. Crespo számos kiváló milanos meccse közül a legjobb kétségkívül a BL-döntő volt, amelyen negyvenöt perc alatt két gólt szerzett, arról igazán nem ő tehetett, hogy ez sem volt elég a piros-feketéknek a diadalhoz. (Mellesleg a BEK/BL történetében igen kevesen mondhatják el magukról, hogy a fináléban legalább két gólt szerezve nem nyertek: Crespón kívül a német Stein, aki a 7:3-as Real Madrid-Eintracht Frankfurt meccsen talált be kétszer a spanyolok kapujába, valamint Puskás Ferenc, aki az 5:3-as Benfica-Real Madrid fináléban ért el "felesleges" mesterhármast.)
Furcsa módon Crespót talán ez a két gól is közelebb vitte a Chelsea-hez, bár egyelőre nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy meg kell jelennie Londonban július 7-én, az angol klub alapozó edzőtáborozásának első napján. "Számomra az a különös - folytatja Crespo -, hogy a két klub májusban már megegyezett arról, hogy a Milan játékosa maradok, aztán történt valami, és hirtelen megfagyott körülöttem a levegő." Crespo nem mondja ki, de arra gyanakszik, hogy a Kaladze-ügy rontott sokat a helyzetén: a grúz balhátvéd már majdnem megegyezett a Chelsea-vel, de most úgy tűnik, végül a Milan játékosa marad.
Ariedo Braida, a Milan sportigazgatója hétfőn meglehetősen egyértelműen fogalmazott: "Crespót nem akarjuk megvenni, csak akkor maradhat a Milan játékosa, ha ő maga elintézi a Chelsea-nél, hogy megint kölcsönkapjuk egy évre." Braida szavai mögül egyértelműen kitűnik, hogy Gilardino "közeledtével" Crespo távolodik: a Parma fiatal, olasz csatára ugyan pillanatnyilag "leblokkolt" (olyannyira, hogy már a Fiorentina is bejelentkezett érte), de Itáliában mindenki biztosra veszi, hogy előbb-utóbb a piros-fekete ördögöknél köt ki. Márpedig abban az esetben Sevcsenko, F. Inzaghi, Tomasson és Gilardino mellett Crespo tényleg szinte fölösleges lenne, és a Milan a kisujját sem fogja megmozdítani érte - már csak azért sem, mert a Chelsea-vel nem árt jóban lenni. "Tudjuk, hogy Crespo mit akar, de Mourinho a világ egyik legjobb csatárának tartja, és számít rá. Hernán kénytelen lesz beletörődni a sorsába, és visszatérni hozzánk" - mondta Peter Kenyon, a kékek ügyvezetője.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







