Anglia: még megbüntetik a távozó Robert-t

2005.06.29. 17:17
Címkék
Távozása előtt még büntetést kapott az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle United labdarúgócsapatának francia középpályása, Laurent Robert.

Már nyílt titoknak számít, hogy az utóbbi négy idényt a Szarkáknál töltő 30 esztendős játékos jövőre a Portsmouth gárdájánál folytatja kölcsönben, de brit médiumokban már megkezdte a Newcastle edzőjének, Graeme Sounessnek bírálatát.

Robert szerint a skót szakemberrel lehetetlen együtt dolgozni, ennek köszönhető, hogy ő, és esetleg az angol válogatott Jermaine Jenas is távozik.

Emiatt kedden, majd szerdán is kétheti fizetésmegvonásra büntették, így összesen 180 ezer fontjába került a kirohanás.

"Jelentettük az esetet az angol szövetségnek is, és most várjuk iránymutatásukat, hogy ők milyen lépéseket terveznek még tenni a játékos ellen" - mondta el Freddy Shepherd, a Newcastle United klubelnöke.

Az NSO ajánlja:

Az angol Premiership állása, eredmények: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent az angol bajnokságról

Magyar légiósok Angliában
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon

Legfrissebb hírek

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
18 perce

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
35 perce

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
49 perce

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
50 perce

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
50 perce

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
56 perce

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
1 órája

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik