Holtversenyben negyedik helyezést ért el a duisburgi Világjátékokra készülő Asztalos István és csapattársa, a szintén szolnoki Varga Tamás a szlovéniai Bledben rendezett ejtőernyős célbaugró Európa Kupa-viadalon - jelentette a Nemzeti Sportszövetség Kommunikációs Irodája. 19 országból 41 csapat 200 versenyzője vett részt a küzdelemben, mely igen nehéz körülmények között zajlott. A nagy szél miatt a maximális nyolc ugrásból csak hatot hajtottak végre az ejtőernyősök. A két magyar 1-1 centimétert tévedett, az előttük végzett három versenyző hiba nélkül teljesítette a feladatokat, így három első helyezést osztottak ki.A Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület versenyzői csapatban a hetedik helyet szerezték meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







