Wales: Rush visszatér a nyugdíjból?

2005.06.26. 21:26
Címkék
A walesi bajnok TNS mindent megtesz annak érdekében, hogy emlékezetessé tegye a Liverpool elleni BL-selejtezőjét. Mike Harris, a kiscsapat ügyvezető igazgatója fejébe vette, hogy meggyőzi a legszebb éveit (BEK-győzelem, 1984) éppen a "vörösöknél" töltő honfitársát, Ian Rusht: e párharc erejéig húzzon újra futballcsukát!

"Mike jó barátom, a jövő héten találkozunk is, de nem hinném, hogy visszatérek a pályára - mondta a BBC-nek a 43 éves walesi futball-legenda. Aztán kissé árnyalta a képet: - Meglátjuk, Mike mennyire gondolja komolyan. Egy biztos, bármit megtennék, amivel a segítségükre lehetnék. Úgy-ahogy tartom az alakom, időnként pályára is lépek, no de Európa legjobbja ellen játszani azért kicsit más…"

Rush korábban már tanújelét adta a TNS iránti jóindulatának: négy éve ő avatta fel a stadion új, 500 férőhelyes lelátóját, két éve pedig, amikor a Manchester City ellen hangolt a gárda, segített felkészíteni a csatárait (0-5, 0-2, azaz nem sok sikerrel…).

Ami a visszavágót illeti, a TNS még nem döntött a helyszínről: a cardiffi Millennium Stadion és Wrexham mellett szóba került a liverpooli Goodison Park is - Harris számításai szerint az Everton hívei bizonyára sokan szorítanának a walesi kiscsapatnak a városi vetélytárs bukása reményében…
Legfrissebb hírek

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
2 perce

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
15 perce

Az Avalanche a Flames elleni győzelemmel biztosította be alapszakasz-győzelmét

Amerikai sportok
19 perce

LeBron James tripla dupla közelében, a New York lehajrázta a Bostont

Amerikai sportok
34 perce

Kis Károly visszatért legnagyobb sikerei helyszínére

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
2 órája

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik