Tihanyi az élre ugrott

2005.06.26. 23:34
Címkék
Több mint két hónapos szünet után, Tihanyi Sándor győzelmével folytatódott az egyéni magyar bajnokság a hét végén. A második forduló nagy meglepetéseket hozott: a két favorit, a bajnoki címvédő Matej Ferjan, illetve az utóbbi időben a külföldi ligákban remeklő Szatmári László nem jutott be a fináléba.
Tihanyi Sándor az alapversenyben is veretlen maradt
Tihanyi Sándor az alapversenyben is veretlen maradt
Tihanyi Sándor az alapversenyben is veretlen maradt
Tihanyi Sándor az alapversenyben is veretlen maradt
Tihanyi Sándor az alapversenyben is veretlen maradt
Tihanyi Sándor az alapversenyben is veretlen maradt
A szlovén, de magyar licences Ferjan vesztét a technika okozta, versenygépe kétszer is felmondta a szolgálatot, s hiába nyerte meg három további futamát, a kilenc pont kevés volt a döntőbe jutáshoz. Szatmári sorsát éppen Ferjan pecsételte meg: kettejük párviadala során a címvédő előzni próbált, és a miskolci szurkolók kedvence erősen vitatható körülmények között a földön fejezte be az ütközetet. A vezetőbíró Szatmárit nevezte ki bűnbaknak, és kizárta a futamból - s mivel Szatinak volt már korábbról egy harmadik helyezése is, lemaradt a legjobb négy különcsatájáról.

A futamok futamában aztán az alapversenyben veretlen, de motorgondok miatt csak 12 pontot hozó Tihanyi maga mögé utasította a lengyel Rafal Wilk (13), Magosi Norbert (11) és a szintén lengyel Maciej Kuciapa (11) alkotta trojkát, és - Wilkkel azonos pontszámmal - az összetettben is az élre állt az utolsó, miskolci forduló előtt.

Ob, 2. futam, Gyula
A végeredmény: 1. Tihanyi Sándor (Simon & Wolf SC) 18 pont, 2. Wilk (lengyel, Speedway Miskolc) 16, 3. Kuciapa (lengyel, Simon & Wolf SC) 15, 4. Magosi (Hajdú Volán SC) 14, 5. Szatmári (Speedway Miskolc) 10, 6. Ferjan (szlovén, Simon & Wolf SC) 9
Az összesített állás: 1. Tihanyi 32 pont, 2. Wilk 32, 3. Ferjan 27, 4. Szatmári 25, 5. Magosi 25, 6. Kuciapa 15
Legfrissebb hírek

Történelmi idényt futott a Falco Európában

Kosárlabda
9 perce

Kiss Dávid visszatér a Volánhoz, de nem vezetőedzőként

Jégkorong
31 perce

Vívás: bravúros ezüst és bronz a korosztályos vb zárásaként

Utánpótlássport
1 órája

Bíró Barnabás: A legapróbb részleteken dőlhet el az elsőség

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: Fülöp Mihály a kabátgombokkal is elbánt

Népsport
1 órája

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik