Ceulemans a Bruges élén

2005.06.26. 21:27
Címkék
Jan Ceulemans örül a felkérésnek
Jan Ceulemans örül a felkérésnek
Jan Ceulemans örül a felkérésnek
Jan Ceulemans örül a felkérésnek
Jan Ceulemans örül a felkérésnek
Jan Ceulemans örül a felkérésnek
A klub egykori nagyszerű csatárát, Jan Ceulemanst nevezték ki a belga bajnok FC Bruges edzőjének - jelentette a klub hivatalos honlapja. A belga labdarúgás történetének legtöbbszörös válogatottja (96-szor ölthette magára a "vörös ördögök" mezét) hároméves szerződésre írta oda a nevét, miután felbontotta megállapodását a szintén első osztályú Westerlóval, amellyel edzőként 2001-ben Belga Kupát nyert.

A kék-feketéknél egyébként alig egy hete üresedett meg a kispad, azt követően, hogy Trond Sollied elfogadta a görög Olympiakosz invitálását. A norvég mester alaposan feladta a leckét Ceulemansnak két bajnoki címmel és ugyanennyi kupasikerrel. Igaz, az új mester játékosként már letett egyet s mást az asztalra: 1978 és 1992 között három bajnoki címet és két kupagyőzelmet élt át a klub mezében, 1981-ben, 1985-ben és 1986-ban pedig az év játékosának választották Belgiumban.

Ceulemans elszántsága sikert jövendöl. "Nagyszerű érzés tizenhárom esztendő után visszatérni a Bruges-höz. Aki labdarúgóként már felért a csúcsra, annak edzőként is ugyanaz a célja. Hogy nekem ez éppen annál a klubnál sikerülhet, amelynél játékosként is sikeres voltam, külön örömmel tölt el" - mondta bemutatkozó beszédében.
Legfrissebb hírek

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
2 perce

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
15 perce

Az Avalanche a Flames elleni győzelemmel biztosította be alapszakasz-győzelmét

Amerikai sportok
19 perce

LeBron James tripla dupla közelében, a New York lehajrázta a Bostont

Amerikai sportok
34 perce

Kis Károly visszatért legnagyobb sikerei helyszínére

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

Légiósok
2 órája

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik