Aschenbrenner György magabiztosan őrizte meg - sőt növelte is - tegnap összgyűjtött előnyét az országos ralibajnokság idei negyedik futamán, így több mint egyperces előnnyel nyerte meg a Szombathely-ralit Spitzmüller Csaba (Toyota Corolla WRC) előtt.

Aschenbrenner György

Aschenbrenner György
A hatszoros abszolút bajnok ifj. Tóth János (Peugeot 206 WRC) - aki tegnap egy baleset miatt kiesett - nem tudta növelni pontjai számát, így visszacsúszott a hetedik helyre. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi évet kihagyó zamárdi pilóta esélyei egyre rosszabbak az év végi aranyéremre.
A címvédő Turi Tamás tegnap szintén egy ütközés következményeképpen esett ki (a megsérült bukócső miatt a műszaki ellenőrök biztonsági okokból kizárták), és ez egy helyébe került az összetettben, mert Spitzmüller eléje vágott.
A futamgyőztes Aschenbrenner György nagyot lépett előre, ugyanis a futam előtt még 12. volt az összetettben, most pedig már negyedik. A 33 esztendős zirci pilóta kilenc gyorsasági szakaszt nyert meg a 13-ból, így fölényes győzelme teljesen megérdemelt.
| SZOMBATHELY-RALI, az ob 4. futama, végeredmény (nem hivatalos eredmények): | ||
| 1. Aschenbrenner György | Mitsubishi Lancer EVO VI | 1:08:01,3 óra |
| 2. Spitzmüller Csaba | Toyota Corolla WRC | 1:09:06,2 |
| 3. Tagai Tamás | Skoda Octavia WRC | 1:09:10,4 |
| 4. Herczig Norbert | Ford Focus WRC | 1:09:11,9 |
| 5. Benik Balázs | Ford Focus WRC | 1:09:59,1 |
| 6. Kiss Ferenc | Hyundai Accent WRC | 1:10:16,1 |
| A bajnokság élcsoportja 4 futam után: | ||
| 1. Benik Balázs | Ford Focus WRC | 53 pont |
| 2. Spitzmüller Csaba | Toyota Corolla WRC | 36 |
| 3. Turi Tamás | Skoda Octavia WRC | 32 |
| 4. Aschenbrenner György | Mitsubishi Lancer EVO VI | 28 |
| 5. Herczig Norbert | Ford Focus WRC | 28 |
| 6. Tagai Róbert | Skoda Octavia WRC | 22 |
| 7. ifj. Tóth János | Peugeot 206 WRC | 20 |
| 8. Kiss Ferenc | Hyundai Accent WRC | 18 |
| 9. Hideg Krisztián | Mitsubishi Lancer EVO VI | 18 |
| 10. Vizin László | Ford Focus RS 02 WRC | 10 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





