Bodrogi László "túlélte" a keretszűkítést, a két héttel ezelőtti Luxemburgi körverseny győztesének immár igen jó esélye van arra, hogy pályafutása során harmadszor is részt vegyen a legrangosabb kerékpárversenyen, a július 2-án rajtoló Tour de France-on.

Bodrogi ott van azon tíz versenyzô között, akik közül kilenc indulhat

Bodrogi ott van azon tíz versenyzô között, akik közül kilenc indulhat
Vasárnap nem csupán Franciaországban, itthon is megrendezik a legnagyobb tradíciójú országúti versenyszám, a mezőnyverseny bajnoki futamát - a Tolna megyei Tamásiban és környékén. A papírforma a P-Nívó-Betonexpressz 2000 SE sportolóinak sikerét ígéri, a legerősebb hazai országúti csapatból többen is egyforma eséllyel pályáznak az aranyérem megszerzésére. "Természetesen a csapat tagjai tudják majd, hogy ki lesz a versenyen az első számú emberünk. Lehetne Szekeres Csaba, aki így egy héten belül két aranyat nyerne, lehetne Garamszegi László, aki három ezüst után igazán megérdemelné a győzelmet, lehetne Arany Gábor, aki már kétszer megnyerte ezt a számot, de lehetne valamelyik fiatal versenyzőnk is, de azt, hogy ki lesz, nem árulhatom el. Legyen ez meglepetés az ellenfeleinknek is" - jegyezte meg sejtelmesen Stubán Ferenc, a P-Nívó- Betonexpressz edző-menedzsere.
| A legutóbbi bajnokságok győztesei | ||
| Év | Férfiak | Nők |
| 2004 | Víg Aurél (P Nívó-Betonexpressz–FTC) | Jéger Veronika (Vitál Club SE) |
| 2003 | Arany Gábor (P Nívó-Betonexpressz–FTC) | Vajda Márta (Postás-Matáv SE) |
| 2002 | Rohtmer Balázs (Amore e Vita, lengyel) | Jéger Veronika (Postás-Matáv SE) |
| 2001 | Steig Csaba (Mapei-Kanizsa KK) | Jéger Veronika |
| 2000 | Bodrogi László (Mapei-Quick Step, olasz) | Jéger Veronika |
| 1999 | Arany Gábor (Stollwerck-FTC) | Jéger Veronika (Siófoki KSC) |
| 1998 | Szekeres Csaba (Girardengo-Alplast, olasz) | Jéger Veronika |
| 1997 | Istlstekker János (Szekszárdi KSC) | Ivánfi Brigitta (Szolnoki Cukorgyár) |
| 1996 | Bodrogi László (AC Bisontine, francia) | Jéger Veronika |
| 1995 | Valter Tibor (Stollwerck-FTC) | Jéger Veronika |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





