Kemény erőpróba vár vasárnap a legjobb magyar triatlonistákra: Győrben rendezik meg az idei rövid távú országos bajnokságot. Az olimpiai programban szereplő versenyszámban már az úszás nagy izgalmakat tartogat: a Mosoni-Dunán kijelölt pályán előbb sodrással szemben kell 600 métert úszni, majd 900 métert a folyásiránnyal megegyezően teljesíteni, csak ezután következik a háromkörös, 40 kilométeres kerékpározás. A futás tíz kilométerét ugyancsak három körben teljesíti a mezőny a Duna-holtág körüli úton.
Az egymillió forintos összdíjazás nemcsak a mieink vállalkozó kedvét hozta meg: vasárnap külföldiek is rajthoz állnak majd a magyar bajnokságon, ott lesz a mezőnyben például a kazahok rövid távú világbajnoka, az évek óta Tiszaújvárosban tréningező Dmitrij Gaag is. "Gyima" mellesleg már volt magyar bajnok, 1998-ban ő szakította át a célszalagot, és a szabályok akkor még nem zárták ki, hogy más ország állampolgára nyerje el a bajnoki aranyat - ez immár nem lehetséges, de a csapatversenyben figyelembe vehetik a TVK-Mali színeiben rajtoló világnagyságot.Lehmann Tibor szövetségi kapitány szerint a legjobb futók közül kerülhet majd ki a végső győztes: "A győri pályán elég csekély a valószínűsége, hogy a kerékpározás során bárki szökéssel kísérletezzen, ezért érzésem szerint az utolsó szám dönt majd az érmek sorsáról. Az aranyra Lipták Tamás, Kuttor Csaba, vagy a fiatalok közül Pocsai Balázs lehet a legesélyesebb" - vélekedett a szakember.A hölgyeknél az elmúlt tíz esztendőben hét bajnoki aranyat begyűjtő Molnár Erika trónja üres, az UTE kitűnősége gyermeket vár. "A nőknél kicsit foghíjas a mezőny, Szabó Zita és Walkó Andi egyaránt esélyes lehet, kérdés, hogy Koch Renáta az úszás során mekkora hátrányba kerül, bele tud-e szólni Walkóék dolgába" - fejtegette a szövetségi kapitány. A nők futama délelőtt tíz órakor, a férfiaké kora délután, 14 órakor rajtol, a versenyközpont a győri Egyetem téren lesz.
FRANCIA IRONMAN-BAJNOKSÁG, NIZZA (a táv: 3.8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42.195 km futás). Férfiak: 1. Hervé Faure (francia) 8:49:06, 2. Zamora (spanyol) 8:50:50, 3. Reboul (francia) 8:54:01. Nők: 1. Mariska Kramer (új-zélandi) 10:12:29, 2. Houseaux (francia) 10:35:31, 3. Choretier (francia) 10:39:41
XTERRA VILÁGKUPA-VIADAL, HLUBOKA (Csehország, a táv: 1.2 km úszás, 35 km hegyikerékpározás, 12 km terepfutás). Férfiak: 1. Olivier Marceau (svájci) 2:12:40, 2. N. Lebrun (francia) 2:13:26, 3. Kubicek (cseh) 2:17:53, …24. Németh Csaba (magyar) 2:36:14, …32. Ziskó Balázs (magyar) 2:39:27. Nők: 1. Renata Bucher (svájci) 2:35:19, 2. Whitmore (amerikai) 2:35:36, 3. Matter (svájci) 2:36:28, …9. Csomor Erika (magyar) 2:46:19
| Az elmúlt tíz év bajnokai | ||
| Év | Férfiak | Nők |
| 2004 | Lipták Tamás | Molnár Erika |
| 2003 | Lipták Tamás | Molnár Erika |
| 2002 | Kuttor Csaba | Csomor Erika |
| 2001 | Lipták Tamás | Molnár Erika |
| 2000 | Hóbor Péter | Edöcsény Nóra |
| 1999 | Hóbor Péter | Molnár Erika |
| 1998 | Dmitrij Gaag (kazah) | Molnár Erika |
| 1997 | Lehmann Tibor | Molnár Erika |
| 1996 | Schumacher Ákos | Molnár Erika |
| 1995 | Lehmann Tibor | Walkó Andrea |
| Az elmúlt tíz év bajnokai | ||
| Év | Férfiak | Nők |
| 2004 | Lipták Tamás | Molnár Erika |
| 2003 | Lipták Tamás | Molnár Erika |
| 2002 | Kuttor Csaba | Csomor Erika |
| 2001 | Lipták Tamás | Molnár Erika |
| 2000 | Hóbor Péter | Edöcsény Nóra |
| 1999 | Hóbor Péter | Molnár Erika |
| 1998 | Dmitrij Gaag (kazah) | Molnár Erika |
| 1997 | Lehmann Tibor | Molnár Erika |
| 1996 | Schumacher Ákos | Molnár Erika |
| 1995 | Lehmann Tibor | Walkó Andrea |
XTERRA VILÁGKUPA-VIADAL, HLUBOKA (Csehország, a táv: 1.2 km úszás, 35 km hegyikerékpározás, 12 km terepfutás). Férfiak: 1. Olivier Marceau (svájci) 2:12:40, 2. N. Lebrun (francia) 2:13:26, 3. Kubicek (cseh) 2:17:53, …24. Németh Csaba (magyar) 2:36:14, …32. Ziskó Balázs (magyar) 2:39:27. Nők: 1. Renata Bucher (svájci) 2:35:19, 2. Whitmore (amerikai) 2:35:36, 3. Matter (svájci) 2:36:28, …9. Csomor Erika (magyar) 2:46:19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





