Leszerepelt a rúdugrás olimpiai bajnoka

2005.06.24. 22:03
Címkék
Az amerikai bajnokság első napjának legnagyobb meglepetését Timothy Mack szolgáltatta. A rúdugrás athéni olimpiai bajnoka ugyanis mindössze hetedik lett, így nem került be a helsinki világbajnokságra utazó csapatba. Mint ismert, az amerikai válogatási rendszer szerint a bajnokság első három helyezettje utazhat, ha teljesíti a kiküldetési szintet.
Toby Stevenson „csak” harmadik lett, de úgy ünnepelt, mint egy bajnok
Toby Stevenson „csak” harmadik lett, de úgy ünnepelt, mint egy bajnok
Toby Stevenson „csak” harmadik lett, de úgy ünnepelt, mint egy bajnok
Toby Stevenson „csak” harmadik lett, de úgy ünnepelt, mint egy bajnok
Toby Stevenson „csak” harmadik lett, de úgy ünnepelt, mint egy bajnok
Toby Stevenson „csak” harmadik lett, de úgy ünnepelt, mint egy bajnok

Mack egy éve az ötkarikás játékok rúdugrórekordját megjavítva, 595 centiméterrel győzött Athénban, ám a kaliforniai Carsonban az 555 centiméteres magasság is soknak bizonyult a számára. A szeles időben mindenkinek nehezebb dolga volt, de a győztes Brad Walker így is 575-ig jutott, és a másik két világbajnoki csapattagságot kiharcoló atléta, Nick Hysong és Toby Stevenson is átugrotta az 565 centimétert. Nem csoda, ha mindketten úgy ünnepeltek, mintha nyertek volna.

A férfi távolugrás olimpai bajnokának is meg kellett hajolnia egy jobb napot kifogó atléta előtt. Igaz, Dwight Phillips vb-részvétele egyetlen percig sem forgott veszélyben, még ha háromszor érvénytelen kísérletet mutatott is be. A másik három érvényes ugrása közül a legjobb 828 centiméter lett. Edzőpartnere, a 2003-ban már 860 centimétert is ugró Miguel Pate viszont a két éve tartó sérüléseiből remek 835-ös ugrással tért vissza. Érthető, ha nemigen tudta leírni érzéseit: "Hosszú két év volt, sokszor arra gondoltam, talán sohasem jön rendbe a térdem. De volt türelmem kivárni a teljes gyógyulást. Mivel Dwight Phillips nagyszerű távolugró és kiváló versenyző, most nem találok szavakat, amelyekkel leírhatnám, hogy érzem magam nyakamban a bajnoki aranyéremmel."

Athén tavalyi ezüstérmese, John Moffitt is a hátsó kijáraton osont haza, miután az ugyancsak nagy csalódást jelentő nyolcadik helyen végzett 768 centiméterrel.
A férfi 10 000 méteren dobogós helyen végzők aligha rúgnak majd labdába Helsinkiben az afrikaiak mellett, ám a két régi ellenfél és egyben jó barát, Abdi Abdirahman és Mebratom Keflezighi csatája igazi csemege volt a nézők számára, hiszen a 25 körös verseny egyetlen pillanatában sem voltak messzebb egy lépésnél egymástól. A hajrában aztán Abdirahman volt a jobb, 19 századmásodperccel Keflezighi előtt érve célba.

Amerikai bajnokság, Carson
Férfiak. 10 000 m: 1. Abdi Abdirahman 28:10.38, 2. Keflezighi 28:10.57, 3. Downin 28:34.65. Rúd: 1. Brad Walker 575, 2. Hysong 565, 3. T. Stevenson 565. Távol: 1. Miguel Pate 835 (–0.4), 2. D. Phillips 828 (0.0), 3. B. Johnson 809 (0.0). Diszkosz: 1. Ian Waltz 64.54, 2. J. Rome 62.50 3. C. Brown 61.77
Nôk. 5000 m: 1. Shalane Flanagan 15:10.96, 2. Fleshman 15:16.80, 3. Rudolph 15:18.92. Magas: 1. Amy Acuff 190, 2. C. Howard 190, 3. Day 190. Diszkosz: 1. Rebecca Breisch 62.92, 2. Sua 61.82 3. Thurmond 61.77. Gerely: 1. Kim Kreiner 58.95, 2. Pounds 54.05 3. Malone 53.71
A női magasugrók viszont nem erőltették túlságosan a versenyzést. Amint biztossá vált az első három kiléte, már senki sem törte magát túlságosan. Ez persze érthető: a többség lenge kis topban versenyzett, ám amint elérték a 190 centiméteres magasságot, a hőmérséklet 12 Celsius-fokra hűlt le. Az ötödik bajnoki címét begyűjtő Amy Acuff elsőre, Chaunte Howard másodikra, Shalane Day pedig utolsóra ugrotta át a vb-részvételt jelentő magasságot - majd gyorsan leverték háromszor a 195-öt, és hazamentek melegedni.
Legfrissebb hírek

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
6 perce

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 perce

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 perce

NS: 50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
9 perce

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem nyert az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
18 perce

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
20 perce

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

A magyar női jégkorong-válogatott győzelemmel hangolt a hazai rendezésű vb-re

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik