Bologna: Zagorakisz visszatér a PAOK-hoz

2005.06.23. 16:51
Címkék
Egyéves olaszországi légióskodás után Theodorosz Zagorakisz (képünkön) elhagyja az olasz Bolognát, és várhatóan visszatér a PAOK Szalonikihez.

A tavalyi Európa-bajnokság legjobbjának megválasztott görög középpályás ebben a szezonban várakozáson alul szerepelt, nem tudott segíteni csapatán, amely az osztályozón alulmaradt a Parmával szemben, és a második ligába csúszott vissza.

Zagorakiszt amiatt is bírálták, hogy az első osztályozó előtt sérültet jelentett, majd elutazott a görög válogatotthoz a Konföderációs Kupára, és ott pályára lépett a brazilok ellen. A Parma elleni otthoni visszavágóra visszatért, ám a csapat meglepetetésre hazai pályán két gólos vereséget szenvedett.

A 33 éves középpályás, aki 105 alkalommal húzhatta magára a görög válogatott mezét, 1992 és 1997 között már szerepelt a PAOK-ban, a Leicester City, majd az AEK Athén voltak a következő állomások a pályafutásában.


Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: A Serie A tabellája, fordulóról fordulóra 2004-05

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Serie A csapatai 2004-2005

Átigazolási körkép a Serie A-ból

Az olasz labdarúgó-bajnokság győztesei, 1898-

Minden, amit a bajnokságról tudni kell 2004-05

Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon

Legfrissebb hírek

Kórházba került a legendás Eddy Merckx

Kerékpár
1 perce

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
2 perce

Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe

Kézilabda
13 perce

Kisvárda: hamarosan újra edzésbe állhat Pintér Filip

Labdarúgó NB I
39 perce

Fókuszban a fiatalok: Jurek Gábor a hajrában beállva is bizonyított

Labdarúgó NB I
52 perce

Életmódváltásból ötven kilométeres országos bajnoki cím

Csupasport
1 órája

Női kosár NB I: csaknem hét év után távozik a TFSE vezetőedzője

Kosárlabda
1 órája

Billie Jean King-kupa: párosban is győztünk, „söpréssel” vertük a törököket

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik