Még hogy a történelem nem ismétli önmagát: tavaly Abel Braga vezetésével a riói Flamengo alulmaradt a kupa döntőjében a másodosztályú, Sao Pauló-i illetőségű Santo Andréval szemben. Az idén Abel Braga gardírozta a Rio de Janeiró-i Fluminensét a kupa fináléjában a Sao Paulo államból érkező, a másodosztályban a bentmaradásért küzdő Paulistával szemben, és mit ad isten, a kiscsapat hódította el a trófeát.

Anderson kapitány saját és klubja legnagyobb sikerét ünnepelte

Anderson kapitány saját és klubja legnagyobb sikerét ünnepelte
A Sao Pauló-iaknál természetesen hatalmas az öröm, hiszen amellett, hogy ez volt az első országos trófea, amelyet a klub begyűjtött 96 esztendős fennállása során, a csapat a brazil gárdák közül elsőként harcolta ki a szereplés jogát a 2006-os Libertadores-kupában. Másodosztályúként egyébként eddig csak az említett Santo André, illetve a Criciúma (1991) tudott nyerni a Brazil Kupában, viszont csak élvonalbeli ellenfeleket kiütve kizárólag a Paulista diadalmaskodott - Vagner Mancini csapata a Juventudét, a Botafogót, az Internacionalt, a Figueirensét, a Cruzeirót és a Flut fektette két vállra.
BRAZIL KUPA, DÖNTÔ, VISSZAVÁGÓ
FLUMINENSE-PAULISTA 0-0
Rio de Janeiro, 25 000 néző
V: Gaciba
FLUMINENSE: Kléber - Schneider (Alan), Antonio Carlos, Fabiano Eller, Juan - Marcao, Preto Casagrande, Diego (Léo Guerra), Juninho (Toró) - Leandro, Tuta
PAULISTA: Rafael - Lucas, Anderson, Dema, Julinho - Fábio Gomes, Juliano (Réver), Amaral, Cristhian (Fábio Vidal) - Márcio Mossoró, André Leonel (Abrao)
Kupagyőztes: a Paulista, 2-0-val
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







