Dél-koreait vehet az MU

2005.06.22. 00:06
Címkék
A Voetbal International című lap értesülései szerint Pak Dzsi Szung már megegyezett a Manchester Uniteddel, és ha a PSV is dűlőre jut az angolokkal, semmi akadálya sincs a dél-koreai támadó középpályás Old Traffordra igazolásának.
A 2002-es vb után Guus Hiddink edzővel együtt Eindhovenbe szerződő futballista már hosszabb ideje tárgyalt a PSV-vel szerződése meghosszabbításáról, azonban az összes ajánlatot visszautasította. Most már nehezebben képzelhető el, hogy rábólint a hollandok által kínált tervezetre.Ugyanakkor azt nem lehet tudni, hogy a két klub képes-e megegyezni egymással. A PSV az MU ötmilliós vételi ajánlatát már visszautasította, holott ez az utolsó nyár, amikor pénzt kaphat Pak Dzsi Szungért (a játékos szerződése a jövő nyáron lejár). Az biztos, hogy a légiós az angol csapathoz akar menni, és ezt megerősítette ügynöke, Kim Il Dzsong is. "Eldöntötte, hogy az angol gárdában akar futballozni. Már a dél-koreai munkaügyi miniszterrel is közöltük a szándékainkat" - így a menedzser.Az ázsiai futballtudását illetően sem lehetnek kétségeink (elég csak megnézni a Milan elleni BL-elődöntő-visszavágó felvételeit), de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, mekkora bevételt jelentene az MU-nak a távol-keleti piacon Pak Dzsi Szung érkezése. A helyi televízió már a PSV meccseit is élőben (!) közvetítette, aligha lenne kérdés, hogy most is így tenne, és akkor még a mezeladásokból érkező pénzekről nem is tettünk említést.
Legfrissebb hírek

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
26 perce

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
36 perce

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
44 perce

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
7 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
7 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
7 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
7 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik