Gera Zoltán nem vesz részt klubcsapata, az angol labdarúgó-élvonalban szereplő West Bromwich Albion előszezonbeli edzésprogramjában, miután Bryan Robson arra utasította, hogy nyugodtan pihenje ki magát. A klubnál már "magic Magyarnak" becézett játékosnak csak kilenc nappal a többiek után kell bekapcsolódnia a birminghamiek közös munkájába, így kihagyja a csapat első két edzőmeccsét az AFC Telford és a Cheltenham ellen.

Gera Zoltánt „kizsigerelte” az utóbbi egy év, szüksége van a feltöltődésre

Gera Zoltánt „kizsigerelte” az utóbbi egy év, szüksége van a feltöltődésre
"Minden mérkőzésen játszattam Zoltánt, és mivel az elődömnél is mindig pályán volt, gyakorlatilag az első idényében máris az összes találkozót végigjátszotta Angliában - indokolta a döntését Bryan Robson. - Ezen kívül a magyar válogatottal is nagyon sok meccsen szerepelt, ezért fontos, hogy elég időt kapjon a pihenésre. A következő szezon rajtjánál frissen, kipihentem van rá szükségem."
Mint ismeretes, Gera az előző idényben mind a 38 bajnoki mérkőzésen pályára lépett a West Bromwich színeiben, és az együttes utolsó 19 találkozóján mindig a kezdőcsapatban kapott helyet. Szerepelt négy kupameccsen, átlagban 57 percet játszott a magyar válogatott nyolc mérkőzésén. Legutóbb az Izland elleni világbajnoki selejtezőn nevezte a kezdőcsapatba Lothar Matthäus szövetségi kapitány, és Gera két 11-esből szerzett góllal járult hozzá a mieink 3-2-es rejkjavíki győzelméhez.
Gerához hasonló kivételezésben részesül a csapat japán légiósa, Inamoto Junicsi, aki jelenleg a válogatott tagjaként a németországi Konföderációs Kupán futballozik. Inamotónak ugyanúgy a felkészülés kezdete után bő egy héttel kell edzésre jelentkeznie, mint a magyar játékosnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







