Mégis az MTK együttese kapja a tőr aranyérmét

2005.06.21. 21:08
Címkék
A Magyar Vívószövetség elnöksége keddi ülésén úgy foglalt állást, hogy a páston elért eredményt tekinti véglegesnek az országos bajnokság záró napján, múlt hét hétfőn rendezett - egyébként kizárással végződő - férfi tőr csapatdöntő esetében.
Eszerint az MTK a bajnok, a Csata DSE az ezüstérmes. A fordulatos, egyben feszült hangulatú fináléban sokáig az MTK vezetett, ám fordított a Csata, amely az utolsó előtti asszót 35:28-as előnyből kezdhette. A záró pár előtt azonban - Mazza Lorenzo szenzációs produkciója révén - ismét az MTK állt jobban. Utolsóként az erre az asszóra becserélt Huszka Zsombor mérkőzött Berjozkin Antonnal. Huszka remekül vívott, 40:39-ről 45:42-re hozta a párharcot, a bajnoki címet eldöntő találat után azonban eldobta sisakját, amiért - a Csata DSE elnökének tiltakozására - kizárták csapatát. A szövetség elnöksége ezt a bírói döntést változtatta meg kedden, 5:3-as szavazati aránnyal. A testület egyben elfogadta a fegyelmi bizottság hétfői határozatát, amelynek alapján Huszka figyelmeztetésben részesült. A sportág vezetőtestülete egyúttal megállapította, hogy a főbíró hibázott, mivel hivatalos óvás nélkül határozott a kizárásról, ráadásul a jegyzőkönyvben semmilyen figyelmeztetésnek nem volt nyoma. Az ügy bírói vonatkozásának részleteit - az elnökség felkérésére - a bírák bizottsága tisztázza majd.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
6 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
6 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
6 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
6 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik