Folytatása következik

K. Zs.K. Zs.
2005.06.20. 22:22
Címkék
Immár a tavalyi versenyre kapott kiváló minősítés büszke birtokosaként készülhet a tatai Old Lake Golfklub, valamint a szponzorok népes társasága a nyár egyik kiemelkedő hazai sporteseményére, a 41 millió forint összdíjazású OTP Bank Ladies Central European Openre. A július 14. és 16. közötti torna az idén is részét képezi az Európa legfontosabb húsz női profi versenyét (köztük egy-egy ausztrál és dél-afrikai, illetve két ázsiai "vendégviadalt") tömörítő Ladies European Tour (LET) sorozatának - erősítették meg a budapesti Kempinski Hotel Corvinusban tegnap tartott sajtótájékoztatón.
"Az előzetes nevezési lista szinte pillanatok alatt megtelt, ami részben annak is következménye, hogy az őszi Solheim-kupára már nem sok versenyen gyűjthetnek pontokat az Európa-válogatottba igyekvő hölgyek" - érzékeltette Szórád József, a tatai klub elnöke a közép-európai nyílt bajnokság nemzetközi beágyazottságát. A címvédő finn tini, Minea Blomqvist - az elmúlt esztendő európai felfedezettje -, az idei rangelső olasz Veronica Zorzi, valamint a kereseti lista másodikja, a dán Iben Tinning egyaránt jelezte részvételét.Az összdíjazás, a büdzsé (nagyjából 200 millió forint), a versenynaptárban elfoglalt előkelő hely a régi, mint ahogy apró bánatunk is - vagyis honfitárs versenyzőért az idén sem szoríthatunk. "Elvben lenne lehetőség arra, hogy szabadkártyával magyar versenyző is induljon, de a megkövetelt hármas hendikeptől egyelőre mindannyian távol vannak" - indokolt Damian MacPherson, a tatai klubban folyó szakmai munka profi irányítója. Talán majd jövőre…A rengeteg munka, befektetés és nemzetközi egyeztetés nyomán a pálya tavaly is jól vizsgázott, ennek megfelelően a fő vonalvezetésén nem változtattak, ellenben a gyakorlópálya elütőterületét a háromszorosára növelték - mint ahogy a versenyzők igényeihez igazodik a tavalyi vasárnapival szembeni szombati zárás. "Tavaly naponta négyezren jöttek ki a versenyre, az idén is elégedettek lennénk a napi négy-ötezres forgalommal" - válaszolta lapunk kérdésére Szórád József. Az érdeklődők az idén napi öt euróért (1250 forintért) nézhetik meg a hölgyek várhatóan magas színvonalú játékát.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
2 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
3 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
3 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
3 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
3 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
3 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
3 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik