Nem megy Japánba a Pool

2005.06.16. 22:23
Címkék
Amint arra számítani lehetett, a Liverpool lemondta a július végére tervezett japán túráját, amelyre a Bajnokok Ligája selejtezője miatt nem utazhat el. A Pool az UEFA múlt heti döntése értelmében annak ellenére megvédheti címét, hogy az angol szövetség helyette a bajnoki negyedik Evertont nevezte a sorozatra. A "vörösök" már BL selejtezőjének első fordulójában csatlakoznak a sorozathoz, és jó esetben szinte az egész nyaruk rámegy a 32 közé kerülésre.
A Pool július 27-ére és 30-ára tervezett mérkőzése elmarad, ugyanakkor a németországi vendégszerepléséről (amelyen Szabics Imre és Tököli Attila csapatával, a Kölnnel is találkozna) még nem született döntés. "Nagyon sajnáljuk azokat a japán szurkolókat, akik vártak minket, de megígérjük, amint lehet, pótoljuk ezt a túrát" - mondta Rick Parry, a Liverpool igazgatója, akinek ígéretét decemberben, a klubvilágbajnokságon teljesítik alkalmazottai.

Liverpoolban jelenleg Steven Gerrard szerződéshosszabbítása a fő téma, a Real Madriddal hírbe hozott középpályásról Parry elmondta, hamarosan megegyeznek vele az új megállapodásról. A jelenleg rövid szabadságát töltő Gerrard elmondta, megfelelő feltételek mellett szívesen marad. "Még két idényre szól a mostani szerződésem, de szeretném, ha az újról még az évad kezdete előtt megállapodnánk" - fogalmazott Gerrard, aki a Liverpool korai szezonrajtja és a június 9-én kezdődő világbajnokság miatt egy éven át folyamatosan játékban lehet.

A Liverpoolhoz kötődő hír, hogy a tavaly a Boltonnak kölcsönadott El-Hadji Diouf véglegesen megállapodott a Wanderersszel, és négyéves szerződést kötött. Az FA húszezer fontos bírsággal sújtotta és két mérkőzéstől eltiltotta Graeme Sounesst, a Newcastle menedzserét, aki az Everton elleni, május 7-i mérkőzésen élesen bírálta Barry Knight játékvezetőt. A szakember visszaeső, mert korábban hasonló viselkedés miatt már - tízezer fontos pénzbüntetés mellett - eltiltották egy meccstől.

További két hétig előzetes letartóztatásban marad Robin van Persie, az Arsenal holland támadója, akit hétfőn éjjel nemi erőszak vádjával vett őrizetbe a rotterdami rendőrség. A bíróság csütörtökön zárt ajtók mögött hallgatta ki a fiatal játékost, akinek az ügy lezárásáig rács mögött kell maradnia.
Legfrissebb hírek

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Egyéb egyéni
27 perce

Játékossors: a korábbi válogatott támadó Ausztriában súlyos sérülést szenvedett

Légiósok
55 perce

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
1 órája

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
8 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
8 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik