Argentína: köpés után lemondott a Boca trénere

2005.06.16. 10:56
Címkék
A kedden botrányos körülmények között félbeszakadt Boca Juniors (argentin)-Guadalajara (mexikói) Libertadores Kupa-negyeddöntő után lemondott a hazai csapat edzője, Jorge Benitez. A tréner azért tette meg ezt a lépést, mert a televíziós felvételeken is jól láthatóan leköpte a vendégcsapat egyik játékosát.

A mérkőzés amúgy 0-0-ás állásnál a 79. percben szakadt félbe, miután egy páros kiállítás után a hazai szurkolók petárdákat dobtak a játéktérre, sőt egyikük átmászva a biztonsági kerítésen megütötte a vendégek kiállított játékosát. Ezt követően pedig egy rakéta eltalálta a mexikóiak hálóőrét.

A találkozó végeredményét illetően a dél amerikai szövetség hoz majd döntést, de mivel az első találkozót a Guadalajara 4-0-ra nyerte, s várhatóan 3-0-al most is ők kapják meg a győzelmet, már az elődöntőben érezhetik magukat.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
11 perce

Micsoda rangadó! Simeone korai góljára Fermín López válaszolt a szünet előtt

Spanyol labdarúgás
16 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
28 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
43 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
46 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája