Nemzetközileg elismert képesítés a trénereknek

2005.06.15. 21:45
Címkék
A debreceni Európa-bajnokság után még mindig hazánkra figyel a tornászvilág, hiszen a kontinensen először rendez a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) hármas - azaz a legmagasabb - szintű edzői akadémiát, amelynek helyszínéül a tatai edzőtábor szolgál. "Hazánk diplomáciai sikere, hogy megszereztük az Eb után az akadémia rendezésének jogát is, amely sok erőt, lendületet adhat a magyar tornasportnak - mondta Karácsony István, a FIG férfi technikai bizottságának alelnöke. - A pontozásos sportágakban nagyon fontos szerepet játszik a sportdiplomácia, és a kurzus elvégzésével nemzetközileg is elismert képesítést szerezhetnek edzőink."Tatán ötvenen vizsgáznak, köztük tíz hazai tréner, akiket hivatalosan a Magyar Tornaszövetség jelölt ki. Az egyhetes "kiképzések" délelőttjein gyakorlati foglalkozásokat tartottak, amelyeket délután és este elméleti kurzus követett. A tanfolyamért a kanadai Hardy Fink a felelős, aki korábban a FIG technikai bizottságának elnöke volt, de oktatást vállalt Kalmár Zsuzsa egykori szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem tanársegédje és Karácsony István is, aki fent említett posztja mellett a TF egyetemi docense, tanszékvezetője. És ha már a nagy neveknél járunk: Tatán fejlesztette tudását Draskóczy Imre a nők, és Fazakas Csaba, a férfiak szövetségi kapitánya, a Héraklész-program vezetői, továbbá többek között Oktavian Belu, a románok olimpiát nyert női csapatának vezetője és Eduard Jarov, a kanadai válogatott edzője.Az akadémián kedden volt a záró vizsga, amely a legmagasabb szintű licenc elnyeréséhez méltó nehézségűnek bizonyult.
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
3 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
3 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
3 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
3 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
3 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik