Manchester United: bérleteladási rekordra várva

2005.06.13. 12:28
Címkék
Hiába a tíz százalékkal felemelt jegyárak, a szurkolók nagyobb részének olykor hangos, heves érzelmektől sem mentes tiltakozása, a Manchester Unitednél arra számítanak: a nyáron bérleteladásban rekordot dönt majd a klub.
A manchesteri szurkolók korábban még egy esetleges bérlet- és jegyvásárlási bojkottot is kilátásba helyeztek. Nem tetszett nekik ugyanis sem a fő-fő részvényes, a klub részvényeinek immár több mint hetvenöt százalékát birtokló amerikai üzletember, Malcolm Glazer (képünkön), sem a már általa hozott első intézkedések egyike, a jelentős jegyáremelés.

Bár könnyen lehet, Glazer az, aki jó üzletpolitikát folytat és nagyon is jól ismeri a futballpiacot, amelyen többet nyerhet, mint veszíthet. Kevesebben pártolnak el tőle, mint ahány új jön. Eddig inkább kiadásai voltak, úgy lehet vele, nézzünk körül a bevételi oldalon. Néhány hét és eljön az igazság pillanata!

A számok nyelvére lefordítva mindez annyit tesz, hogy amíg a világ leggazdagabb futballklubjaként elkönyvelt Manchester United az elmúlt idényben 40 072 bérletet adott el szezon előtt, addig ez a szám az előttünk álló idényben elérheti a 42 500-t! Legalábbis a klubtulajdonos számítása szerint…
Legfrissebb hírek

Maiga fejese után Bero első NB I-es gólját szerezte – Vasas–FTC 0–2

Labdarúgó NB I
3 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
7 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
13 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
23 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
29 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
41 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
46 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
58 perce