Lyon: Baros és Chamakh is képben

2005.06.13. 16:21
Címkék
A francia bajnokcsapat, a Lyon két fajsúlyos játékossal erősítené meg keretét a soronkövetkező szezonra. Marouane Chamakh a Bordeaux-tól érkezne, míg Milan Baros a BL-győztes Liverpooltól.
Előbbi játékos esetében konkrét és korrekt ajánlatot tett a klub, amely igencsak nagy erőket mozgósít huszonegy éves, marokkói válogatott Chamakh megszerzéséért. Nem véletlen, hiszen a futballista korábban már felkeltette a PSG, a Villarreal, valamint két angol sztárklub, a Manchester United és az Arsenal érdeklődését is. Az érintett, vékonydongájú futballistánál - 185 centiméteréhez hetven kilogramm párosul - ugyancsak első helyen áll a lehetőségek közt a lyoni folytatás.

A cseh válogatott, tavalyi Eb gólkirálya, Milan Baros már nehezebb diónak ígérkezik.
A lendületes, gólerős csatár jelenleg Prágában tartózkodik, ahol a tervek szerint meglátogatja őt a lyoni klubelnök, méghozzá Gerard Houllier edző társaságában, hogy tárgyaljanak a futballistával a hogyan továbbról.
A trénernek aligha lesz ismeretlen kiszemeltje, hiszen korábban Angliában együtt dolgozhatott a cseh támadóval.

Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Francia bajnoki tabella, fordulóról fordulóra
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon
Legfrissebb hírek

Maiga fejese után Bero első NB I-es gólját szerezte – Vasas–FTC 0–2

Labdarúgó NB I
3 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
7 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
13 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
23 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
29 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
40 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
46 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
58 perce