Liverpool: Reina a kiszemelt

2005.06.13. 15:11
Címkék
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő, a klub történetének első élvonalbeli érmét - bronz - szerző Villarreal alapembere a huszonkét éves kapus, José Manuel Reina (képünkön) három éve érkezett az FC Barcelonától. Jelen állás szerint azonban a játékos igen közel áll ahhoz, hogy a nyáron továbbálljon.

A kapust nem más szeretné leszerződtetni, mint a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool. A vörösök spanyol főnöke, Rafael Benitez szerint kapusposzton az erősítések kapcsán egyelőre még több név is kalapban van, képlékeny a téma, de azt elismerte, hogy Reina az egyik kiszemelt. Majd hozzátette: a spanyol kapus és az angol klub álláspontja közeledik egymáshoz ugyan, de még nem csaptak egymás tenyerébe a felek.

Reina lehet Benitez hatodik(!) honfitársa, aki a szakember tavaly nyári szerződtetése óta a vörösöket erősíti.

Reina, akinek édesapja spanyol válogatott kapus volt, az angol klub múltja és jelene miatt természetesen megtiszteltetésként éli meg a lehetőséget, valamint a Liverpool ajánlatát, mindehhez szerényen annyit tett hozzá: az én válaszom egyértelmű volt, ami igazából nem is lehetett más.

A Liverpoolnak július hatodikáig kell leadnia hivatalos BL-keretét, amely az első selejtező körben pályára lép. A címvédő az UEFA külön jóváhagyásával vehet részt az idei sorozatban, de három selejtezőfordulót kell megvívniuk, hogy a főtábláig eljussanak.
Legfrissebb hírek

Maiga fejese után Bero első NB I-es gólját szerezte – Vasas–FTC 0–2

Labdarúgó NB I
3 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
7 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
13 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
23 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
29 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
40 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
46 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
58 perce