Chelsea-Lyon: elcserélik Drogbát Essienre?

2005.06.13. 13:55
Címkék
A francia bajnokcsapatnál, a Lyonnál tagadták, hogy realizálódott, sőt, komolyan felvetődött volna annak a lehetősége, hogy a Chelsea-től Didier Drogbát (képünkön) elcserélnék a lyoni Michael Essienre.

A Lyon elnöke, Jean-Michael Aulas már találkozott ugyan a Chelsea sportigazgatójával, Peter Kenyonnnal, akinek erősítési ügyekben döntő szava van. Utóbbit azonban egyelőre az Adriano, illetve Eto’o megszerzéséért folytatott munka köti le.

Bár a csere létrejöttét a lyoni elnök a "Nem hiszek a Télapóban" határozott és aligha vitatható kijelentéssel zárta rövidre, angol lapértesülések szerint a Chelsea kész kifizetni a tízmillió angol fontos lelépti díjat a Real Madrid, a Manchester United és az Arsenal által is élénk érdeklődést kiváltó játékosért, amennyiben a Drogba-féle csere nem realizálódna. Aulas személyesen beszélt a hazájában nyaraló Essiennel (képünkön), még annak elutazása előtt és azt az ígéretet kapta tőle, hogy a következő szezonban még biztos egy csapat szekerét húzzák majd.

A huszonkét éves, ghánai válogatott Essien 2003 óta játszik Lyonba, ahol négyéves szerződést írt alá.
A tavalyi szezonja olyan jól sikerült, hogy szavazatot kapott a francia profi futballisták (UNFP) év végi voksolásán.
Legfrissebb hírek

Maiga fejese után Bero első NB I-es gólját szerezte – Vasas–FTC 0–2

Labdarúgó NB I
3 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
7 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
13 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
23 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
29 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
40 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
46 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
58 perce