Németh szinte hazamegy

2005.06.10. 22:30
Címkék
Németh Kornél nagyon jól ismeri a hét végén esedékes Olasz Nagydíj helyszínét, a Perugiához közeli Castiglione del Lago pályát, és az ottani közönség is ismeri őt, úgyhogy olyan lesz neki ez a viadal, mintha hazai környezetben versenyezne. Ráadásul a balatonszemesi krosszosnak fekszik is ez a pálya, sőt, nyert is rajta - jó néhány világnagyságot megelőzve.
Németh mégsem teljesen vidám az olasz viadal előtt, hiszen az utóbbi néhány versenyen technikai gondok hátráltatták, és nem tudja, most végigbírja-e a motorja a versenyeket. "Sok barátom van Olaszországban, és a szurkolókkal is nagyon jó a viszonyom. Ráadásul ez az egyik kedvenc pályám. Kemény talaja és gyors vonalvezetése fekszik nekem, a pontszerzés azonban nemcsak tőlem, hanem a motoromtól is függ. Ha a Suzuki olyan megbízható lesz, mint az évad elején, akkor minden rendben lesz, de ha nem… Abba inkább nem gondolok bele" - latolgatta az esélyeket Németh, akinek két héten belül ez már a harmadik vb-futama.Az Olasz Nagydíj fő attrakciója egyébként egy 28 éves hölgy lesz. Az olasz Stefania Bau, aki az első női résztvevője az 1957-től rendezendő világbajnokságnak. A kétszeres amerikai bajnok az MX2-ben indul olyan Honda nyergében, amelyet a kétszeres világbajnok, Mickael Pichon csapata készít fel.A vb állása 8 verseny után
MX1: 1. Everts (belga, Yamaha) 301 pont, 2. Pichon (francia, Honda) 261, 3. Coppins (új-zélandi, Honda) 243, …18. Németh Kornél (magyar, Suzuki) 63. MX2: 1. McFarlane (ausztrál, Yamaha) 232, 2. Cairoli (olasz, Yamaha) 225, 3. Chiodi (olasz, Yamaha) 221
Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
24 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
31 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
33 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
33 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
46 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
54 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 órája

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
1 órája