A spanyoloknak továbbra sem megy a góllövés

2005.06.09. 21:02
Címkék
Fikarcnyit sem enyhültek a spanyol aggodalmak a Bosznia-Hercegovina elleni selejtező után, sőt. Az 1-1-es végeredmény sokadszor is a csatárok impotenciáját bizonyította, nem szólva arról a szégyenletes tényről, hogy a hazai csapat csak a 96. (!) percben egyenlítette ki az addigra kettős emberhátrányban futballozó riválisa első félidőben szerzett gólját. A bosnyákok ráadásul három legjobb nevű játékosuk - Haszan Szalihamidzsics, Elvir Bolics, Elvir Baljics - nélkül léptek pályára.
A támadójátékuk hatástalansága miatt korábban is rengeteget kritizált spanyolok a tudósítások szerint végigrohanták a mérkőzést, alig időztek a saját térfelükön, de Raúl és Fernando Torres képtelen volt a kapuba találni. Utóbbit a 35. percben le kellett cserélni, beállt helyette a múlt hét végén, a litvánok ellen nyerőembernek bizonyuló Albert Luque, néhány perc elteltével mégis a bosnyákok ünnepelhettek.

Zvjezdan Miszimovics David Albelda hibáját kihasználva elcsípett egy labdát, kicselezte Iker Casillast, és már csak az üres kapuba kellett gurítania.

A szokatlanul elnyúló hosszabbításban - a csatárok még nagyobb dicsőségére - az egyik középső védő, Carlos Marchena csikarta ki az egyenlítést - 16 győztes hazai vb-selejtező után most egy ponttal kellett beérniük a spanyoloknak.

Casillas (a földön) egyetlen kivételtôl eltekintve ártalmatlanította a bosnyákok próbálkozásait, így neki is köszönhetô a spanyolok pontmentése
Casillas (a földön) egyetlen kivételtôl eltekintve ártalmatlanította a bosnyákok próbálkozásait, így neki is köszönhetô a spanyolok pontmentése
Casillas (a földön) egyetlen kivételtôl eltekintve ártalmatlanította a bosnyákok próbálkozásait, így neki is köszönhetô a spanyolok pontmentése
"Nagyon meggyűlt a bajunk a bosnyákokkal. Az egyetlen helyzetüket kihasználták, aztán kitűnően védekeztek. Keményen küzdöttünk, ami természetesen nem elég. Nem tetszett a szervezetlen játékunk" - értékelt önkritikusan Aragonés mester. Raúl, a nemzeti tizenegy gólrekordere nagyjából ugyanazt mondta, mint a közelmúltban több ízben.

"Csakugyan roppant nehéznek találjuk mostanában a gólszerzést. Elképesztő, hogy hagytuk kicsúszni a kezünk közül ezt a mérkőzést. Elszalasztottunk egy nagy lehetőséget, csak annak örülhetünk, hogy továbbra is magunk dönthetünk a sorsunkról" - jegyezte meg, arra utalva, hogy noha több pontot vesztettek, mint a szerb-montenegróiak, a következő találkozón, szeptemberben éppen őket fogadják.

Spanyolország - Bosznia-Hercegovina 1-1 (0-1)
Valencia, 36 400 néző
V: Bennet (angol). G: Marchena (96.), ill. Miszimovics (38.). K: Halilovics (87.), Beslija (95.)
SPANYOLORSZÁG: Casillas - Míchel Salgado, Marchena, Puyol (Juanito, 8.), Antonio López (Xabi Alonso, 62.) - Joaquín, Xavi, Albelda, Vicente - Raúl, Fernando Torres (Luque, 35.)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Tolja - Szpahics, Bajics, Vidics (Milenkovics, 76.), Muszics - Grlics, Bajramovics, Grujics (Damjanovics, 74.), Beslija - Miszimovics (Halilovics, 64.), Barbarez ---- L ---- &
Legfrissebb hírek

NB I: Vasas FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
5 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
7 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
7 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
20 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
28 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
41 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
42 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
43 perce