Jön az előrehozott döntő

2005.06.07. 21:20
Címkék
Nem rendeznek eget rengető párharcot a csoportban, ám ha valamelyik esélyes botlik, ismét sűrűsödik a mezőny. A portugálok Észtországhoz látogatnak, amely csak győzelemmel tarthatja életben továbbjutási esélyeit, miközben a lettek és a szlovákok a csoport miniállamaival, Liechtensteinnel, illetve Luxemburggal mérkőznek, azaz számukra kötelező a győzelem.
Amint a fentiekből kiderült, a legnagyobb csatára Tallinnban lehet számítani, ahol valóságos hisztéria fogadta a portugál csapat, elsősorban az ügyeletes tinikedvenc, Cristiano Ronaldo érkezését. Már sokkal nyugodtabb légkörben beszélt a sajtó képviselőivel Luiz Felipe Scolari, a vendégek szövetségi kapitánya. "Különböző okok miatt, de mindkét csapatnak szüksége van a három pontra, ez előrehozott döntő lesz - jelentette ki a brazil szakvezető. - Nem akarunk mások eredményeitől függni, ezért kizárólag a győzelem elfogadható a számunkra. Nem vállalhatunk túl sok kockázatot, a csapatnak ésszel és türelemmel kell járatnia a labdát."

"Felipao" azt is elárulta, nem örül, amiért relatíve kis pályán rendezik az összecsapást, illetve, hogy az észtek minden bizonnyal a betömörülő védekezést választják majd taktikaként. A kapitány a kezdő tizeneggyel kapcsolatban elmondta, a szlovákokat magabiztosan legyőző gárdán mindössze egy helyen változtat, az irányító posztján Costinha váltja majd Petit-t, azaz a portugálok minden bizonnyal a következő csapattal állnak majd fel: Ricardo - Alex, Fernando Meira, Jorge Andrade, Caneira - Costinha, Maniche - Figo, Deco, Cristiano Ronaldo - Pauleta.

Cristiano Ronaldót (balra) fogadták a legnagyobb lelkesedéssel az észt szurkolók
Cristiano Ronaldót (balra) fogadták a legnagyobb lelkesedéssel az észt szurkolók
Cristiano Ronaldót (balra) fogadták a legnagyobb lelkesedéssel az észt szurkolók
A FIFA-ranglista 81. helyén szerénykedő észtek közül a védelem oszlopos tagja, Andrej Stepanov foglalta össze csapattársai gondolatát: "Portugália ellen sokkal nehezebb lesz, mint szombaton Liechtenstein ellen volt, viszont mindent meg kell tennünk a győzelemért, ha még szeretnénk foglalkozni a továbbjutás gondolatával." A balti válogatottnál a középpályás Joel Lindpere kiesése jelenti a legnagyobb érvágást, a játékos a Liechtenstein elleni mérkőzésen sérült meg, és bár annyira nem volt súlyos az eset, mivel végig a pályán maradt, a mostani találkozóra biztosan nem tudják "összedrótozni" az orvosok.

A szlovákok lisszaboni vereségük ellenére egyértelmű esélyesként lépnek pályára Luxemburgban. Elég megemlíteni, hogy csütörtökön, előkészületi mérkőzésen a hazai csapat 4-0-s vereséget szenvedett a német harmadosztályban szereplő Stuttgarter Kickers együttesétől. Guy Hellers - aki december végén váltotta a szövetségi kapitányi tisztségben Allan Simonsent, és az első selejtezőjén Rigában ugyancsak négygólos vereséget szenvedett - beismerte, több posztra nincs megfelelő játékosa. A szlovák csapatban csak a második sárgáját begyűjtő jobbhátvéd, Zabavník fog hiányozni, de feltételezhető, hogy Dusan Galis szövetségi kapitány a lisszabonihoz képest több helyen is változtat a csapatán. A középpályássor ezúttal támadóbb felfogású lesz, és várhatóan a csatársorban kezdőként kap helyet a gólerős Robert Vittek. Emellett a szlovákok remélik, hogy végre a válogatottban is úgy megy majd a góllövés Marek Mintálnak, mint a német Bundesligában, ahol gólkirály lett.
Legfrissebb hírek

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
15 perce

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
19 perce

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
40 perce

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
51 perce

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
53 perce

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
59 perce

Ötvenöt évesen visszatér a pályára a BL-győztes finn sztárfocista

Minden más foci
1 órája

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik