Székesfehérvár: aranyos polihisztorok

2005.06.06. 22:51
Címkék
Hazánk egyik legjelentősebb öttusaközpontja Székesfehérvárott található, a szakmai munka magas színvonalát legjobban Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnoki címe jelzi.
"Bátran mondhatom, hogy az Alba Volán sportklub öttusaszakosztálya a nemzetközi öttusaélet példaértékű bázisa!" - büszkélkedik az egyesület társelnöke, a névadó szponzor vezérigazgatója, Tóth István.1997-ben egy átfogó sportpolitikai koncepció segítségével sikerült megalapozni a műhely jövőjét. "A terv első részében azt fogalmaztuk meg, hogy a remek ifjúsági és junioreredmények után felnőttszinten is teljesítsenek kiemelkedően a versenyzőink. Másodjára elhatároztuk, hogy minden évben rendezzen Székesfehérvár városa valamilyen nemzetközi öttusaversenyt, amelyek közül az eddigi legrangosabb a 2000-es férfi és női Európa-bajnokság volt. A terv harmadik pontja a tudatos utánpótlás-nevelésről szól" - árulja el a részleteket Tóth. "A feltételrendszerrel kapcsolatban először is az infrastruktúrát kellett, illetve kell fejleszteni - folytatja a társelnök. - Kilencvenhétben megépítettük a lőteret, 2000-ben felújítottuk a lovardát, két éve pedig a vívótermet, valamint építettünk egy fedett lovardát. Elengedhetetlen, hogy minden korosztályban magasan kvalifikált edzői kar dolgozzon, valamint fontos, hogy megfelelő finanszírozási rendszer működjön, a szponzorok és a város támogatásával."A jövőről szólva Tóth István kijelentette: a pillérek változatlanok, azaz a létesítményfejlesztés és a hosszú távú szakmai tervek játszszák a főszerepet. "Törekszünk rá, hogy ne csak a kiváló női csapatunk legyen híres és elismert világszerte, hanem a férfi versenyzőink is. Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien, Szatmári Adrienn nevét rengetegen ismerik, ugyanakkor a 2001-ben egyéni világbajnoki ezüstérmes Horváth Viktor neve is jól cseng a sportágon belül és azon kívül egyaránt. Azt hiszem, a férfiszakágunkkal kapcsolatban meglehetősen pechesek vagyunk, mert a tizenhárom-tizennégy év körüli reménységeinket később valami mindig eltéríti az öttusától. Én mindezek ellenére sem aggódom, mert kiváló edzőnknek, Kulcsár Antalnak remek érzéke van a tehetségek felismeréséhez, és nemrégiben megnyugtatott, napjainkban is lát több ígéretes fiatal versenyzőt az Alba Volán edzésein."Vajon milyen szerepe van a városnak az öttusaklub sikereiben? A társelnök rendkívül diplomatikusan, szellemesen fogalmaz: "Székesfehérvár önkormányzatával harmonikus a viszonyunk. A városvezetés sportszerető, példaértékű hozzáállása örömteli, néha persze nincs az a támogatás, amely elég lenne, de panaszra semmi okunk."
Legfrissebb hírek

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
3 perce

A hajrában növelte előnyét a DVSC az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
7 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
14 perce

Férfi kézi Eb-selejtező: Koszovó–Magyarország

Kézilabda
28 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
28 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
35 perce

NB III: már csak egy veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
48 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
58 perce