Ki lesz a huszadik?

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2005.05.29. 22:24
Címkék
Ma délután teljessé válik a Premiership 2005-2006-os kiírásának mezőnye: az egyetlen szabad helyért a Preston North End és a West Ham United vív meg a cardiffi Millennium stadionban. A másodosztály rájátszásának döntőjében több mint húszmillió font a tét, továbbá az, melyik klub játszhat hétről hétre olyan csapatok ellen, mint a Manchester United, a Chelsea, a Liverpool vagy az Arsenal.
A két résztvevő egyaránt gazdag múlttal büszkélkedhet a rájátszásban, a "liliomfehérek" és a "kalapácsosok" is megélték már egyszer-egyszer, milyen vesztesként távozni a fináléról. A Preston 2001-ben, az első Cardiffban megrendezett döntőn a ma már az első európai kupaszereplésére készülő Bolton Wandererstől kapott ki, míg a West Ham egy évvel ezelőtt a Crystal Palace-szal szemben maradt alul Neil Shipperley szerencsés góljával.

A főszereplők szezonbeli bajnokijait a Preston nyerte meg - a Deepdale-en és Londonban is egyaránt 2-1-re. Az észak-angliai klub, amely az ötödik lett a bajnokságban, a negyedik helyezett Derby Countyt, a hatodik West Ham a harmadik Ipswich Townt győzte le az elődöntőben. Ami az összeállításokat illeti, a két legismertebb név, Szerhij Rebrov és Teddy Sheringham várhatóan egymás mellett ül majd a West Ham kispadján…
Legfrissebb hírek

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
6 perce

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
34 perce

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
39 perce

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
1 órája

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
1 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2 órája

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
2 órája