Makai György triplája

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.05.28. 21:35
Címkék
A nézők és a versenyzők által egyaránt nagyon kedvelt pécsi hegyi versennyel folytatódik a gyorsasági autós országos bajnokság. A harmadik viadalt szombaton tartották: a hagyományoknak megfelelően minden pilóta kétszer teljesítette a hegyi pályát, a két felfutásból alakultak ki az eredmények.
A Clio-kupában mindenki a Makai-Wéber visszavágó végkimenetelére volt kíváncsi, és a csatából az ifjú trónkövetelő, Makai György került ki győztesen, megszerezve ezzel sorozatban harmadik győzelmét. Mindketten egy-egy felfutást nyertek meg, Wéber Gábor mindössze 71 századmásodperccel maradt le összesítésben Makaitól, tehát bőven marad izgalom még mára is.Az astrások mezőnyében Farkas László mindkét felfutás során a leggyorsabb volt, míg az A- és N-csoport összevont küzdelmében Kavecz István diadalmaskodott. Az idén debütáló Wankel-csoportban, amelyben vadonatúj Mazdákkal küzdenek a pilóták, a néhány évvel ezelőtti időket idézve Kesjár János mindenkit maga mögé utasított. A H- és F-csoport viadalát Bódis Kálmán és Pólya Miklós csatája tette emlékezetessé - és előbbi pilóta, ha csak 15 századmásodperccel is, de jobbnak bizonyult ellenfelénél. A pályacsúcs ezúttal sem dőlt meg - viszont Szász László fényévekkel előzött meg mindenkit a formulaautós kategóriában. Ma 7 órakor kezdődnek a tréningek az abaligeti pályán, 12.40-től pedig a versenyfutamokat rendezik.SEAT Vörös Autóház 43. pécsi hegyiverseny, az ob 3. futama
Shell V-Power Racing Renault Clio-kupa: 1. Makai György (Zengő Motorsport) 4:36.30, 2. Wéber (Zengő Motorsport) 0.71 mp h., 3. Gál (Servo Motorsport) 2.54 mp h. Mobil 1 Opel Astra Classic-kupa: 1. Farkas László (BMW Team Hungary) 4:56.71, 2. Bíró (J.B. Motorsport) 1.65 mp h., 3. Szamosvári (J.B. Motorsport) 2.06 mp h. A- és N-csoport: 1. Kavecz István (BMW Team Hungary, BMW M3) 4:18.06, 2. Kiss E. (Top Speed Racing, BMW M3) 4.93 mp h. 3. Grózly (Botka Team, Mitsubishi Lancer Evo5) 11.36 mp h. H- és F-csoport: 1. Bódis Kálmán (BOVI Motorsport, Porsche) 4:08.17, 2. Pólya M. (Rich SE, BMW 320i) 0.15 mp h., 3. Pólya Á. (Rich SE, BMW M3 Evo2) 2.7 mp h. Wankel-csoport: 1. Kesjár János (VS MotorSport) 4:33.99 2. Hegyes (VS Motorsport) 3.60 mp h., 3. Kincses (VS Motorsport) 3.62 mp h. Formulaautók: 1. Szász László (Szász Racing, Reynard-Zytek F3000) 3:42.05, 2. Balatincz (Formel Racing, Opel Lotus) 10.82 mp h., 3. Nissany (Szász Racing, Coloni Nissan) 14.95 mp h.
Legfrissebb hírek

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
11 perce

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
19 perce

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
27 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
38 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
41 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
47 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
59 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik