Asztalitenisz: Tarján távozik

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.05.27. 23:51
Címkék
A tisztújító közgyűlés utáni első elnökségi ülését tartotta a Magyar Asztalitenisz-szövetség pénteken Benedek Fülöp elnök vezetésével. Az elnökség többek között megtárgyalta az elmúlt hónapokban megrendezett felnőtt Európa-bajnokságról és egyéni világbajnokságról szóló jelentéseket. Ennek kapcsán a női válogatott edzője, Tarján András - akinek szerződése 2005. június 30-án egyébként is lejár - bejelentette, hogy a jövőben nem kíván a válogatott szakvezetőjeként dolgozni
Mint elmondta, megromlott egészségi állapota nem tenné lehetővé még egy olimpiai ciklus vállalását. A szövetség vezetőtestülete úgy döntött, hogy a Statisztika fiatal edzőjét, Téglás Pétert kéri fel arra, hogy a pekingi ötkarikás játékokig tartó ciklusban irányítsa a női válogatott szakmai munkáját.Amennyiben Téglás a felkérést elfogadja, úgy a júliusi prágai utánpótlás-kontinensbajnokság után, augusztus elsejétől venné át a felnőtt keretet. A 31 éves szakember 1997 óta folyamatosan az ifjúsági és a serdülőválogatott edzője, ebben a minőségében négy Európa-bajnoki cím részese, több sikeres tanítványa közül a legismertebb Póta Georgina. Téglás felkérése egybeesik a férfiaknál megkezdett fiatalítási tendenciával: miután a tavaly ősz óta dolgozó Harczi Zsolt munkájával maximálisan elégedett a szövetség, ezért az operatív bizottság Juhos József általános alelnök vezetésével felhatalmazást kapott arra, hogy egyeztessen Harczi Zsolttal, a férfiválogatott edzőjével szerződése meghoszszabbításáról a pekingi olimpiáig, valamint kérje fel Téglás Pétert a női válogatott irányítására szintén olimpiai ciklusban gondolkodva.
Legfrissebb hírek

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
10 perce

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
17 perce

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
25 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
36 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
40 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
45 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
58 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik