Sportpolitika: közgyűlést tartott a Nemzeti Sportszövetség

2005.05.26. 15:20
Címkék
"Az élet napos oldalából kevesebb jutott nekünk, a hazai versenysport szürke eminenciásaiként látjuk el munkánkat" - jelentette ki dr. Berényi János elnök a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) évi rendes közgyűlésén.

A testület első embere beszámolt a 2004. év elvégzett feladatairól és a 2005-ös eddigi tevékenységekről is. Az NSSZ idei fő feladataként a júliusi duisburgi Világjátékokra való felkészülést és a magyar csapat összefogását jelölte meg annak érdekében, hogy versenyzőink minél eredményesebben szerepeljenek a nem-olimpiai sportágak közös megmérettetésén.

A küldöttek elfogadták a Szövetség tavalyi pénzügyi beszámolóját és az idei üzleti tervet is. Kiss István, az Ellenőrző Testület elnöke kiemelte: az NSSZ munkatársainak köszönhetően dicséretes a pénzügyi fegyelem és a szervezet gazdálkodása kiegyenlített képet mutat. Ezt erősítette meg Kozma György könyvvizsgáló is.

Dr. Berényi János elmondta: 2005-ben a magyar sport egészéhez hasonlóan szűkösebb források állnak az NSSZ rendelkezésére is, így a korábban megszokott jelentős segítséget csak nehézségek árán tudják biztosítani a tagszövetségeknek, melyek között idén az NSSZ 380 millió forintot tud szétosztani. "Sajnos nemcsak az állami támogatás jelentős csökkenése okozott problémát. A késedelmes kifizetések legalább ennyire hátráltatták a munkát" - indokolt a Sportszövetség elnöke, aki javasolta: a következő évtől határidőhöz kell kötni az állami támogatás első részletének megérkezését.
Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
5 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
11 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
11 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
38 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
48 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
58 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája