Serie A: ikszelt a Milan, bajnok a Juventus

2005.05.20. 22:40
Címkék
A klub történetének huszonnyolcadik bajnoki aranyérmét szerezte meg a Juventus, pedig a torinóiak ma pályára sem léptek.
Szükség volt ehhez arra, hogy a jövő heti BL-döntőre készülő Milan ma este lépjen pályára soros bajnoki találkozóján. A milánóiak két fordulóval a bajnoki vég előtt ötpontos hátrányban voltak a torinóiakhoz képest, így mindenképpen győzniük kellett volna a középmezőny első feléhez tartozó palermóiak ellen, hogy elméletben esélyük maradjon még a bajnoki cím megszerzéséhez. Carlo Ancelotti abszolút tartalékos összeállításban küldte pályára kezdőtizenegyét, feladva így szinte minden reményt, hogy befogják a tabellán a Juventust.

Persze, győzelmi esélyeik így is voltak, hiszen a Palermónál papíron a Milan B is erősebb csapat. Ezt bizonyította az első játékrész, amelyben a hazaiak könnyűszerrel kétgólos előnybe kerültek, még a vendégek szépítő gólját is Milan-játékos, Costacurta hozta össze, majd minden vendégasszisztálás nélkül.
A találkozóból úgy tetszett, hogy a vendégek sem akarnak többet kihozni, amikor egy ajándéktizenegyesből szépítettek, majd három perccel később egy védelmi kihagyást követően ismét gólt lőttek.
Mivel a lefújásig már nem változott az eredmény, a Milannak az egy pont nem hozott üdvösséget a bajnokságban, ahol ezúttal be kell érnie a bajnoki ezüstéremmel.

Seria A, harminchetedik forduló:
Milan-Palermo 3-3 (3-1)
G.: Serginho (10., 16.), Tomasson (32.), ill. Costacurta (11. - öngól), Toni (76. - büntetőből), Santana (79.)
Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
15 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
45 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája