Románia: Adrian Mutut újra meghívták a válogatottba

2005.05.20. 18:37
Címkék
Victor Piturca, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya behívta Adrian Mutut a Hollandia és Örményország elleni vb-selejtező-mérkőzésekre készülő keretébe. A kokainfogyasztás miatt május 24-ig eltiltott korábbi Chelsea-, jelenlegi Juventus-csatár elvileg már pályára léphetne a torinói Zebrák május 29-i, utolsó bajnoki mérkőzésén, és Piturca éppen ebben reménykedik.
Adrian Mutu
Adrian Mutu
Adrian Mutu
Adrian Mutu
Adrian Mutu
Adrian Mutu
"Mutu kulcsembere a válogatottunknak, ezért nem lehet, hogy kihagyja ezt a két nagyon fontos mérkőzést - nyilatkozta a szövetségi kapitány. - Azt mondta nekem, hogy jó formában van, visszanyerte az erejét, és már nagyon vágyik arra, hogy a nemzeti színekért játsszon."

A 26 éves Mutut hét hónappal ezelőtt tiltották el, amikor még az angol Chelsea játékosa volt. A most már angol bajnok londoni klub ezt követően felbontotta vele a szeződését, ám Mutu nem sokáig maradt "állás" nélkül, hiszen a Juve jóvoltából visszatért Olaszországba.

A román válogatott hét mérkőzés után a harmadik helyen áll a 2006-os németországi világbajnokság európai I. selejtezőcsoportjában. Piturca csapata június 4-én Rotterdamban a hollandok vendége lesz, míg négy nappal később az örményeket fogadja Bukarestben.

A jövő évi vb-re Európából a nyolc csoportgyőztes és a két legjobb második helyezett automatikusan kijut, a többi második helyezett pedig pótselejtezőt játszik (oda-visszavágós alapon) a fennmaradó három kvótáért. Németország a házigazda jogán már biztos résztvevője a világ legjelentősebb futballtornájának.

Az NSO ajánlja:

Világbajnoki selejtezők, 2006

Szurkolói szoftverek

Az összes eredmény, a csoportok állása, menetrend: Európai selejtezők

Az összes eredmény, tabella, menetrend: Dél-amerikai selejtezők

Afrikai zóna: eredmények, menetrend
CONCACAF-zóna: eredmények, menetrend
Ázsiai zóna: eredmények, menetrend
Óceániai zóna: eredmények, menetrend

Futball-lexikon

Európa-bajnokság 2004
Copa América 2004
Afrikai Nemzetek Kupája 2004
Ázsia-bajnokság 2004
Legfrissebb hírek

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
13 perce

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
35 perce

A három bajnoki címet szerző Takács Zsombort addig tartaná meg az MBH, amíg tudja

Kerékpár
47 perce

Gyémánt Liga: Jefferson-Wooden hajszállal Richardsson előtt női 100 méteren

Atlétika
57 perce

Vízilabda: „Nem kifogásokat keresünk, tanulni akarunk” – Kovács Róbert

Utánpótlássport
1 órája

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
1 órája

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

„Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt” – jöhetnek az angolok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik