Totti sem segített a Román

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.05.12. 20:59
Címkék
Nem, nem és nem: Bruno Conti vezetésével a Roma továbbra is képtelen nyerni, és most már maga a szakvezető, az egykori legendás játékos is kezd kétségbeesni. A "farkasok" szerda késő este az Udinesét fogadták az Olasz Kupa elődöntőjének első felvonásában, és bár jó ideig úgy tűnt, hogy végre sikerül győzniük, végül megint ikszeltek.
A két kapitány, Valerio Bertotto (balra) és Francesco Totti párharcát követôen ezúttal inkábbaz Udinese védôje örülhetett, hiszen góljával közelebb segítette csapatát az Olasz Kupa döntôjéhez (Fotó: Afp)

A Roma a bajnokságban ötmérkőzéses (!) eltiltását töltő Francesco Tottival a soraiban kezdett, és nem is játszott rosszul a pillanatnyi forma alapján sokkal erősebbnek számító Udinese ellen. Sőt: a 37. percben a "farkasok" szereztek vezetést, amikor Cassano szabadrúgása után Mexés fejjel volt eredményes. A második félidőben aztán az Udinese átvette az események irányítását (ekkorra Totti is eléggé elfáradt, érződött rajta a meccshiány), különösen azt követően, hogy Spalletti mester pályára küldte három alapemberét: Iaquintát, Jankulovskit és Pizarrót. Az egyenlítő gólt mégsem egyikük szerezte, hanem a középhátvéd Valerio Bertotto, aki 30 méterről talált a nem teljesen "ártatlan" Curci kapujába.

"Sajnos képtelenek vagyunk a kilencvenedik percig megőrizni az előnyünket - kezdte meccs végi értékelését Conti. - Ma közel jártunk hozzá, de ellenfelünk nagyon keményen küzdött, nekem pedig nem sok cserém volt. A keretem meglehetősen foghíjas, tele van fiatallal, akiknek nincs kellő rutinjuk az ilyen kiélezett helyzetekben. Vasárnap a Lazio elleni derbi vár ránk, amelyet mindenképpen meg akarunk nyerni, részben a szurkolóink miatt, részben azért, hogy nyugodtan töltsük az utolsó két fordulót."

Olasz Kupa
Elôdöntô, elsô mérkôzés: Roma–Udinese 1–1 (Mexés 37., ill. Bertotto 85). A Cagliari–Internazionale összecsapás lapzártánk után ért véget. A visszavágókat egy hét múlva rendezik meg.
Az Udinese trénere, Luciano Spalletti így értékelt: "Jól játszottunk, főleg a második félidőben, amikor friss erőket küldtem pályára. A továbbjutás még teljesen nyílt, a jövő heti visszavágón dől el minden, de addig még nekünk is hátravan egy nagyon kemény bajnokink: a Sampdoriát fogadjuk vasárnap délután."
Az Udinesével kapcsolatos hír, hogy a klub a következő idényre szerződtette Vidigalt, a Livorno portugál középpályását, akinek a nyáron lejár a szerződése a toszkánokkal.

Végül két rövid hír az Interről: Massimo Moratti klubtulajdonos közölte, mindenképpen Roberto Mancini marad a csapat edzője, míg az egyesület bejelentette, hogy pénzbüntetésre ítélik Fontanát, a cserekapust, aki a héten azt mondta Mancini mesterről, hogy "olyan, mint egy elkényeztetett kisgyerek".

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Legfrissebb hírek

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
18 perce

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
53 perce

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
8 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
8 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
8 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik