Aki ismeri, nem becsüli le a címvédő Ferrari-istállót

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2005.05.11. 21:34
Címkék
Csak két nap kellett ahhoz, hogy mindenki lehiggadjon a Spanyol Nagydíj után, és felmérje a valós erőviszonyokat. Ron Dennis, a Barcelonában győző Kimi Räikkönen főnöke a verseny után még arról beszélt, hogy a McLaren ezután zsinórban nyeri majd meg a versenyeket, ám kedden már sokkal óvatosabban fogalmazott.
"Sohasem szabad leírni a Ferrarit, a Renault és a Williamst, bármelyikük képes arra, hogy két verseny között lényegesen feljavítsa autóit. A jó csapat ismérve, hogy gyorsan megoldja a problémáit, a rosszé, hogy alábecsüli az ellenfeleket. A Ferrari miatt aggódunk a legjobban, bármikor találhat valamit az autóján, a Bridgestone pedig bármikor előkaphat egy fantasztikus abroncsot" - vélekedett Dennis.

A wokingi vezető szavait visszhangozta Michael Schumacher, a Ferrari pilótája is. "Aki azt hiszi, hogy nem kell számolni velünk, nem ismer minket. Barcelonában természetesen meszszebb kerültünk a vébécímtől, de az idei öt verseny tökéletesen megmutatta, milyen gyorsan a feje tetejére tud állni itt minden. Hosszú még az idény, és bár nehéz helyzetben vagyunk, nem teszünk le címünk megvédéséről" - mondta Schumi.

Szavazás

Ki lesz az idén a Formula–1 világbajnoka?

Írja be az itt látható számot!
Barcelonában megjelent a német egykori ferraris csapattársa, Eddie Irvine, aki úgy véli, ez az évad meggyőzheti Schumachert arról, hogy lejárt az ideje. "Múlik az idő, és ezzel Michaelnek szembe kell néznie. Imolában tizenkét kört töltött Alonso mögött, ez három évvel ezelőtt biztosan nem történt volna meg. Michaelt ismerve arra számítottam, hogy mindenképpen előzni fog, hiszen sokkal kevesebb vesztenivalója volt, mint Alonsónak, így még a karambolból is jobban jött volna ki. Úgy tűnik, Alonso és Räikkönen átveszi Michael helyét a Formula-1-ben. Főleg a spanyol szenzációs, Michaellel ellentétben nem hibázik nyomás alatt" - véli Irvine, aki állítólag Barcelonában Paul Stoddarttal, a Minardi főnökével is leült, és arról tárgyaltak, hogyan vehetné meg a csapatot.
Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
1 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
1 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
1 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
2 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik