Vajda Attila Kolonics előtt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.05.07. 23:24
Címkék
Legutóbb Athénban láttuk őket versenyezni, amikor három aranyérmet nyertek& Szombaton, a Raab Karcher-kupán mutatott formájuk alapján azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy legjobb kajakosaink és kenusaink tavaly augusztus óta sem tétlenkedtek. Lazsálására már csak azért sincs lehetőségük, mert gyorsan csúcsformába kell lendülniük, hiszen hiába tartják hagyományosan május elején a szolnoki idénynyitót, az Eb- és vb-válogatók előtt ez az utolsó lehetőség arra, hogy csekélyebb tét mellett kísérletezzenek.
Egy-két érdekesség már az elő- és középfutamok során is akadt. Kolonics György például előbb lekéste a szóló kenusok ezerméteres előfutamát (következésképp ebben a számban kizárták), utóbb ötszázon nekiveselkedett, ám az olimpiai bronzérmes Vajda Attila, ha kevéssel is, de legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok, tizenháromszoros világbajnok csillagot. Koló természetesen a második hellyel is kvalifikálta magát a fináléra, de a bemutatkozás Vajdának sikerült jobban, aki a pénteki bemelegítő kétezer méteres futam nyerése után, mindkét olimpiai távon futamgyőzelemmel került a döntőbe. A kenu párosoknál selejtezők nélkül bonyolítják majd le a kilences döntőket, csakhogy Kolonics innen is hiányozni fog - ezúttal társa, Kozmann György miatt, akinek késve adták le a nevezését… Kajakos körökben a szeles pályaviszonyok ellenére kevésbé sikeredett viharosra a szezonkezdet. Valamennyi sztárversenyzőnk döntőbe jutott, így vasárnap egyesben és párosban is több ízben érdekeltek lesznek a kétszeres olimpiai bajnok férfi négyes tagjai. A négyes válogató híján "öreg korára" a párosbéli bizonyításra szoktatott Horváth Gábor számára kedvező előjel lehet, hogy ezer méteren Kammerer Zoltánnal az előfutam megnyerésével, magabiztosan harcolta ki a Raab Karcher-kupa K-2 1000 méteres számban a döntős helyet.
Legfrissebb hírek

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
9 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
12 perce

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
20 perce

Lukaku tovább szárnyal, hihetetlen tíz év van mögötte

Foci vb 2026
23 perce

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
35 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
38 perce

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik