Rajtolnak a magyar dakarosok

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.05.05. 22:05
Címkék
A terepralisok kezdték a legkorábban az idényt, de mivel egy viadal elmaradt, két és fél hónap kihagyást követően folytatódnak az országos bajnoki küzdelmek. A BF Goodrich-kupa igazán nagy kihívást jelent majd az indulók számára, mivel az idei két nemzetközi verseny közül ez az egyik, így nem csupán a magyar élmezőny méri össze a tudását, hanem külföldi indulók is lesznek.
Palik László a tunéziai sikere után hazai terepen próbál szerencsét
Palik László a tunéziai sikere után hazai terepen próbál szerencsét
Palik László a tunéziai sikere után hazai terepen próbál szerencsét
Palik László a tunéziai sikere után hazai terepen próbál szerencsét
Palik László a tunéziai sikere után hazai terepen próbál szerencsét
Palik László a tunéziai sikere után hazai terepen próbál szerencsét

A szurkolóknak tehát mindenképpen érdemes kilátogatniuk a viadalra, ha másért nem, hát azért, mert a januári Dakar-rali óta most először láthatják versenyezni az összes magyar Dakar-indulót. Palik László és Szalay Balázs már túl van egy-egy nemzetközi megméretésen, ráadásul előbbi pilóta az egyik legnehezebb sivatagi Vk-versenyen, a Tunézia-ralin végzett az előkelő tizedik helyen. Szalayék a szardíniai Európa-kupa-viadalon szereztek újabb tapasztalatokat az autóról és a sprintversenyekről.

Liszi László már az idénynyitón is indult, Kis Sándor azonban a Dakar óta először vesz részt hivatalos versenyen. Természetesen mindannyian a lehető legjobb eredményt szeretnék elérni, ám nem csupán rajtuk múlik, hogy ez sikerül-e, hiszen azért a magyar mezőnyben még jó néhány remek pilóta található. Elég, ha csak a bajnoki címvédő Gál Istvánt említjük, aki az idénynyitón aratott győzelmével vezeti a bajnoki pontversenyt, de Horváth Béláról vagy éppen Ács Lászlóról sem feledkezhetünk meg.

A viadal ünnepélyes rajtja ma 13 órakor lesz a Felvonulási téren, ezt követően két szelektív szakaszt teljesít a mezőny. Szombaton reggel 8 órakor ugyanott rajtol a mezőny, és meg sem áll Keszthelyig, ahonnan vasárnap reggel indul vissza Budapestre. Közben a párosoknak hét szelektív szakaszt kell teljesíteniük, amelyek közül 90 kilométeres lesz a leghosszabb. A viadal össztávja 750 kilométer, és akik ezen sikeresen túljutnak, vasárnap 14.30 órakor a Felvonulási téren felállított céldobogón ünnepelhetnek.

A szurkolók szombaton és vasárnap a Veszprém melletti Jutaspusztán kísérhetik figyelemmel a versenyt, itt szinte egész nap lesz látnivaló, mivel a szervizparkot is itt alakítják ki.
Legfrissebb hírek

Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

Légiósok
4 perce

A bosnyák drukkerek már melegítenek az USA elleni meccsre

Foci vb 2026
12 perce

„Bármikor vendégünk egy sörre Walesben” – írták a kongói kapus Wikipédia-oldalára

Foci vb 2026
17 perce

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
24 perce

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
24 perce

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
25 perce

Régi bírók, régi anekdoták – Kő András publicisztikája

Minden más foci
42 perce

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
43 perce
Ezek is érdekelhetik