Célegyenesben a Chelsea

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2005.04.29. 22:01
Címkék
A Chelsea a hét végén révbe érhet, megszerezheti fennállása második bajnoki címét, amely 50 évvel követi az első ligasikerét, és százzal a megalapítását. Ha ma Boltonban nyer José Mourinho együttese, az Arsenal eredményétől függetlenül ünnepelhet, ha botlik, meg kell várnia, mit játszanak az "ágyúsok" hétfőn a West Bromwich otthonában (Arséne Wenger gárdájának csak győzelemmel maradhat matematikai esélye az elsőségre).
A vendéglátó Bolton azonban nem akar statisztálni a Chelsea ünnepéhez, hiszen számára sokkal fontosabb lenne a három pont begyűjtése, mint ellenfelének, amely a matematikai lehetőségek ellenére már bajnoknak tekinthető. A hatodik helyen álló Wanderers fennállása során először indulhat el európai kupasorozatban, és ezért mindent meg is tesz.

"A Chelsea óriási sorozatot produkált ebben az idényben, úgyhogy biztosan fáradt csapat. Meglephetjük, ha ezután is kihasználjuk legnagyobb erősségünket, a pontrúgásokat" - mondta Allardyce.

A Chelsea a Liverpool elleni BL-elődöntő "szünetében" találkozik a Boltonnal, amely Fernando Hierro és Iván Campo személyében Bajnokok Ligája-győztest tud a keretében. Hierróval együtt nyert BL-t 2002-ben Claude Makelele, a Chelsea egykori realosa, akivel most Angliában találkozhat, immár másodszor.

A sorozatban 142 bajnokin pályára lépô Frank Lampard szombaton pályafutása elsô bajnoki címét ünnepelheti, ha csapata sikerrel jár Boltonban
A sorozatban 142 bajnokin pályára lépô Frank Lampard szombaton pályafutása elsô bajnoki címét ünnepelheti, ha csapata sikerrel jár Boltonban
A sorozatban 142 bajnokin pályára lépô Frank Lampard szombaton pályafutása elsô bajnoki címét ünnepelheti, ha csapata sikerrel jár Boltonban
Az első meccs a Stamford Bridge-en 2-2-es döntetlent hozott, ez idáig a Bolton az egyetlen csapat az Arsenal mellett, amely 90 perc alatt két gólt tudott szerezni a szezon során a "kékek" ellen.

José Mourinho csapatának sok ünnepelnivalója lehet ezekben a napokban, a Bolton, majd a Liverpool elleni győzelem azt is jelentheti, hogy a május 25-i BL-döntő előtti bajnokikon a Charlton,

a Manchester United és a Newcastle ellen a csapat magja pihenni fog. Frank Lampard, aki 142 bajnoki óta egyet sem hagyott ki, nem akarja megszakítani ezt a sorozatot, de a menedzser utasítását ő sem szegheti meg. "Erről csak akkor érdemes beszélni, ha valóban megnyerjük a következő két találkozónkat. A menedzserünk nagyra becsüli a sorozatomat, de ha azt mondja, pihenjek, megteszem" - fogalmazott Frank Lampard, aki 29 gólpasszával a Chelsea legjobbja ebben a szezonban.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Hollandia tizenegyesekkel búcsúzott Marokkó ellen – vége

Foci vb 2026
10 perce

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
18 perce

Nincs döntés a kétszer 15 perc hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
30 perce

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
52 perce

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
1 órája

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
1 órája

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
1 órája

Összesen 7 lövés, de 3 nagy védés a félidőben

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik