Gera: Több helyzetem is volt

2005.04.21. 14:32
Címkék
A tegnapi 1-1-re végződött Tottenham-West Bromwich Albion mérkőzésen a vendégek gólját szerző Gera Zoltán a következőket nyilatkozta honlapunknak.

"Nagyon jó iramú, színvonalas volt a tegnapi mérkőzés. Az első félidőben megleptük a vendéglátókat, mert nagyon bátran játszottunk. Többet is birtokoltuk a labdát, s több lehetőségünk is volt. Személy szerint nekem is. Mindjárt a második percben betalálhattam volna, hiszen egy lecsorgó labda került elém, s a kapuval szemben állva lőhettem, de sajnos ez a lehetőség kimaradt."

Ez azonban szerencsére nem vetette vissza a magyar válogatott középpályását, és később az ő góljával szerzett vezetést a Bromwich.

"A 16-osnál a kapunak háttal állva kaptam egy labdát. Láttam, hogy nincs túl sok helyem, így azonnal kapura fordultam és lőttem. Jól sikerült eltalálnom a labdát, így volt benne elég erő és pontosan a kapu bal alsó sarkába ment a labda, így a hazaiak hálóőre nem érhette el. Ezt követően is volt még 3-4 helyzetem, távoli lövésem, de ezek már sajnos kimaradtak."

A 60. percben aztán meglepő húzásra szánta el magát Brian Robson, a vendégek mestere.

"Az egyik csatárunk, Campbell helyére a védő Moore-t küldte be. Engem meg felküldött csatárnak. Mióta Angliában vagyok, most először játszottam csatárként, és ez most egy teljesen új, de nagyon izgalmas dolog volt számomra. Eddig azt hittem, hogy a Premier League-ben a középpályásoknak van a legnehezebb dolga, de most a saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen sokat kell dolgoznia egy támadónak. Eléggé el is fáradtam a meccs végére."

A mérkőzésen ezúttal is voltak magyar szurkolók, akik egy magyar zászlót is kifeszítette. Gerát azonban érte ennél nagyobb meglepetés is.

"A meccs lefújása után Brian Robson még levezető futást rendelt el nekünk, miután kiürült a stadion. Ahogyan ott köröztünk a pályán, az egyik sárga mellényes biztonsági őr magyarul köszönt rám. Először nagyon meglepődtem, és szóba elegyedtünk, és kiderült, hogy ő is magyar. Elmondta, hogy itt dolgozik és többek között a Tottenham meccsek biztosítása is feladata, de amúgy Newcastle-szurkoló, de nekem is nagyon drukkolt és gratulált. Megmondom őszintén, nagyon jól esett."


Az NSO ajánlja:

A bajnokság állása, eredmények: Premier League 2004-2005

FociGuru - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

A Premier League csapatai 2004-2005

Mindent a bajnokságról

Magyar légiósok Angliában
Szurkolói szoftverek

Futball-lexikon




Szavazás

Mi a véleménye az egyre több botrányt kavaró José Mourinhoról?



Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?



Legfrissebb hírek

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
1 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
17 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
23 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
26 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
35 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
40 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
40 perce

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
40 perce