Nem lehet pótvizsgázni a 2008-as Eb előtt

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2005.04.20. 23:02
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága a hét elején Tallinnban tartotta a soros tanácskozását, amelyen meghatározták a 2008-as Európa-bajnokság kvalifikációs rendjét. A legfontosabb újítást, hogy a Svájcban és Ausztriában sorra kerülő esemény előtt eltörlik a pótselejtezőket, a két rendező mellett kiadó 14 fennmaradó helyre csak a "rendes" selejtezőkön lehet pályázni.
Az UEFA összesen hét csoportot (egy nyolcast és hat hetest) alakít majd ki, ezek mindegyikéből az első két helyezett jut majd el az alpesi országokba. (Emlékezetes, a 2004-es Eb előtt még 10 csoport volt, és csak az első helyezettek szereztek automatikus rajtjogot, a másodikokra pótselejtező várt.) A selejtezők a 2006-os világbajnokság utáni őszön kezdődnek.Az UEFA "rendes" tanácskozása csütörtökön kezdődik, amely minden bizonnyal már a leendő elnökválasztás jegyében zajlik. Elemzők szerint elképzelhető, hogy Lennart Johansson már most bejelenti, mikor hagyja el az elnöki széket, ebben az esetben pedig a nyílt színen is elkezdődhet a két lehetséges utódjelölt, a francia Michel Platini, illetve a német Franz Beckenbauer korteshadjárata. Az 1990 óta hivatalban lévő Johansson mindenesetre olyan nyilatkozatot tett, amelyben inkább az utóbbi mellett foglalt állást: "Franz Beckenbauert el tudom képzelni a helyemen. Neki való tisztség, csodálatos játékos és edző volt, most pedig hihetetlenül jó vezető és remek szervező."Ráadásul a sportdiplomata úgy nyilatkozott ebben a kérdésben, hogy a németek Császára hivatalosan még nem is jelezte kandidálási szándékát… Csakhogy, úgy tűnik, Johansson nem felejtette el, midőn Platini 1998-ban, a FIFA választási kampányában Sepp Blattert támogatta. (Persze nagyobb diplomata annál, hogy hamarosan ne méltassa majd Platinit is.) A svéd döntésétől függ egyébként az is, mikor lesz az elnökválasztás: ha Johansson úgy érzi, bír még egy évet, akkor 2007-ben voksolnak, ha nem, akkor 2006-ban. Előbbi javítaná Beckenbauer esélyeit, hiszen akkor ráérne a vb után kampányolni, akkor már nem foglalná le minden idejét a németországi torna tető alá hozása.
Legfrissebb hírek

NB I: a hajrában egyenlített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
23 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
27 perce

A szünet felé közeledve belelendült a játékba a Győri ETO

Kézilabda
39 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
48 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
48 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
51 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
51 perce