"NÍVÓ-s" mezőny a KSI-kupán

Vasvári FerencVasvári Ferenc
2005.04.14. 01:40
Címkék
Huszonhetedik alkalommal került megrendezésre április második hétvégéjén a KSI-kupa országúti kerékpárverseny. A porfelhőlovagok nemzetközi seregszemléjének főszervezője 1993 óta Somogyi Miklós, a KSI SE szakágvezetője, a nyolcvannégyes moszkvai Barátságverseny pontvesenyének győztese. Az idei megmérettetésen a magyarok mellett szlovák és osztrák együttesek rótták a Pest megyei országutakat.


Remák Zoltán és Lengyel Tamás (jobbra) csatája
Remák Zoltán és Lengyel Tamás (jobbra) csatája
Remák Zoltán és Lengyel Tamás (jobbra) csatája
A "NÍVÓS" mezőny rangját emelte az osztrákok sydney-i ötödik helyezettje, Roland Garbel, az elmúlt két év Tour de Hongrie-győztese, Remák Zoltán és gárdája a Podbrezova, valamint az idén felálló honi országúti csapat, a P-NÍVÓ Betonexpressz 2000 SE bemutatkozása.

Az áprilisi időjárás igazán szeszélyes arcát mutatta XXVII. KSI-kupán, a három szakasz alkalmával volt tűző napsütés, erős szél, tavaszi eső. A versenyen elindultak az elit versenyzők mellett az utánpótlás valamennyi korcsoportjának kerekesei, valamint az amatőrök. A lelkes támogatóknak köszönhetően igazán szinvonalas versenyt szervezett a KSI SE kerékpáros szakosztálya.

A szombati első szakasz a dunakeszi repülőtér mellett egy egyenkénti indítású időfutamként került megrendezésre. A közel nyolc kilométeres távot az elit férfiak mezőnyében a szlovák Podbrezova menői uralták: a végső győzelmet a 2004-es és 2003-as magyar körverseny összetett győztese, Remák Zoltán szerezte meg, megelőzve csapattársait.

A délutáni utolsó kiállós selejtezőversenyre Veresegyházon került sor. Az elitek látványos futama izgalmakat hozott a ’majd hatszáz méteres, forgalomtól hermetikusan lezárt körpályán. A Podbrezova versenyzői mellett a itthon debütáló, fehér MATA kerékpárokkal tekerő P-NÍVÓ Betonexpresz 2000 SE kerekesei vívtak nagy csatát, melybe az osztrák pályacsillag, Roland Garbel is be-be kapcsolódott. Egy jól sikerült szökés alkalmával Remák Zoltán és Lengyel Tamás meglépett a mezőnytől, majd körelőnyre tett szert, végül az utolsó sprinten Remák ért át elsőként a célvonalon, harmadik Lengyel "NÍVÓ-s"csapattársa, a még U23-as Zsombók Dániel lett.

A vasárnapi záró futamra Erdőkertes térségében került sor. A mezőnyverseny indulóira igen változatos, emelkedőkkel tarkított útvonal lekűzdése várt. A versenyre az esős, hideg idő mellett egy baleset is rányomta bélyegét, a tizenkilenc éves Mőbiusz Márk egy terepjáró útbiztosítást figyelmen kívül hagyó gondatlan sofőrje miatt kényszerült kórházi ellátásra. A záró etapon új csillag született: az elit mezőnyben a tavaly még KSI-s ifjúsági hegyibajnok, idén már nem csak klubja, hanem tehetsége miatt is "NÍVÓS" Cziráki István haladt át elsőként a célvonalon megelőzve a kétszeres Tour de Hongrie címvédő Remákot.

Az összetett alapján a mezőny legeredményesebb felnőtt magyar versenyzője a P-NÍVÓ Betonexpressz 2000 SE kerekese, a magyar körverseny korábbi szakaszgyőztese, Lengyel Tamás lett.

Összetett eredmények, a KSI-kupát nyerték:

Elit: Remák Zoltán (Podbrezova) és Király Mónika (MTE)
U23: Cziráki István (P-NÍVÓ Betonexpressz 2000 SE)
Ifjúsági: Lovassy Krisztián (BVSC) és Tóth Evelin (KSI SE)
Serdülő: Iszkádi Tamás (SZSZKE) és Lacza Veronika (Tamási)
Haladó: Póta Bálint (KSI SE)

Új csapat az országúton: a P-NÍVÓ Betonexpressz 2000 SE
Új csapat az országúton: a P-NÍVÓ Betonexpressz 2000 SE
Új csapat az országúton: a P-NÍVÓ Betonexpressz 2000 SE
Legfrissebb hírek

Andiamo a Berlino – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
6 órája

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
6 órája

Csütörtöki sportműsor: El- és Kl-nyolcaddöntő, Klagenfurt–Fehérvár, Fucsovics és Marozsán Miamiban

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
6 órája

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
7 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
7 órája

Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé

Bajnokok Ligája
7 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik