Perrin a Pompey élén

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2005.04.07. 21:36
Címkék
A kiesés ellen harcoló Portsmouth Alain Perrint, a Marseille egykori edzőjét nevezte ki menedzserévé. A 49 éves szakembernek az idény végéig David Pleat, a Tottenham egykori menedzsere segíti a munkáját. Milan Mandaric klubelnök tavaszszal a csapat bentmaradásának kiharcolását várja el Perrintől, aki az eddig edzőként is dolgozó klubigazgatótól, Velimir Zajectől veszi át a karmesteri pálcát.
Perrin nem volt jegyzett játékos, edzőként vált ismertté. A nyolcvanas évek közepén Arséne Wenger mellett nevelkedett Nancyban, majd 1993-ban a Troyes vezetőedzője lett. A klubot a negyedosztályból az élvonalba vezette, és 2002-ben lecsapott rá a Marseille. Az Olympique-et az első idényében a Bajnokok Ligájába vezette, ám a következőben elmaradtak a várt eredmények, és 2004 januárjában kirúgták. A kompenzációjáért máig küzdő Perrin azóta megjárta az arab emírségekbeli el-Aint, ahol kudarcot vallott.

Novemberben kis híján aláírt a Southamptonhoz, amely végül Harry Redknappet, a Pompey exedzőjét szerződtette. Bár Perrin már csütörtökön csatlakozott az edzést irányítókhoz, a hét végén még Zajec és Joe Jordan másodedző irányítja a csapatot a Charlton ellen.

League Championship
A 41. forduló záró mérkőzésén: Coventry City-Nottingham Forest 2-0
Az élcsoport: 1. Sunderland 84 pont, 2. Ipswich Town 79, 3. Wigan Athletic 76
"Nem sokat tudok a hét végi ellenfelünkről, de vannak itt olyan emberek, akikre rá lehet bízni a taktikai feladatokat. Az én dolgom egyelőre a csapat motiválása, majd miután megismerkedtem a körülményekkel, egyéb feladatokat is magamra vállalok. A következő évadban az első tíz hely valamelyikén akarunk végezni" - mondta Perrin.

Szavazás

Mi a véleménye az egyre több botrányt kavaró José Mourinhoról?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg az angol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 perce

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
15 perce

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
43 perce

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
45 perce

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
55 perce

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
1 órája

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik