A brit rendezésű meccsek nyitották a csoportot, Manchesterben, az angolok otthonában vizitáló északírek ahogy meghallgatták a himnuszokat, úgy vonultak föl szinte kéz a kézben a saját tizenhatosukra - némi mélységi tagozódással, persze.
Ez nem is hatott nagy meglepetésként, merthogy a zöldben pompázó társaság úgy száz helylyel van Anglia mögött a világranglistán, egyéb taktika alighanem a vakmerőséggel lett volna egyenlő. Ennek megfelelően a csapatok az első negyedórában a középpályán tusakodtak, aztán a hazaiak produkáltak viharos három percet: előbb Lampard labdájával lógott meg Owen, de Maik Taylor kesztyűjébe paszszolta a labdát, utána Rooney próbálkozott egy fejessel (ez a jobb kapufán végezte), majd egy életerős lökettel (ez a léc fölött végül, Taylor érintésével).
Jó időre ennyi volt az izgalom, később ugyanis a Beckham által Spanyolországban hiányolt fizikai csatákkal telt az idő. A csapatkapitány maga hozott némi életet a partiba: elvesztette a labdát a támadóharmadban, a sajátjában becsúszással visszaszerezte, majd eladta ismét. A fedezet-kollégák is előléptek: Lampard néhány vérszegény lövést eresztett el, Gerrard meg egy szöglet után fejelt gyatrán. A szünetben az a konklúzió volt megvonható, hogy ez a teljesítmény azért a várt gálától igen messze van.
Önerőből nem ment, segítséggel igen: rögvest az újrakezdés után Capaldi volt olyan előzékeny, hogy Joe Cole-hoz gurítson, aki az ajándékba kapott labdát a bal alsóba küldte. S ha már nekiláttak a gólgyártásnak, a meccsrutint a válogatottban gyűjtő Owen is rúgott egyet. Néhány pillanattal később Rooney következett: két védőt birkózott le a szögletzászlónál, begyalogolt az alapvonalon, bepasszolta a labdát, azt meg Baird tekerte a léc alá. Öngól.
A "jól haladó munkára" való tekintettel toldotta meg két évvel a 2006-ban lejáró szerződést szombat reggel az északír szövetség és a kapitány, Lawrie Sanchez, ehhez képest a zöld csapat darabokra hullott a második félidő közepére. A hátvédjei azonban továbbra is kedvesek voltak: Murdock feje a hálóba irányította Lampard lövését.
Joe Cole (jobbra) elôször kezdett az angol válogatottban, és ezt az ünnepi alkalmat rögvest góllal tette emlékezetessé
Akadt még helyzet, de 4-0 maradt a vége, ami az angol padon az 50. találkozóján ülő Sven-Göran Erikssonnak is tetszett, bár nem nagyon látszott rajta.
A cardiffi ütközet eseménydúsan kezdődött: egyik kaputól a másikig rohantak a játékosok - csakúgy sorjáztak a lehetőségek. Leginkább a walesiek előtt, ámbár az osztrákok jól kontrázgattak, ha tehették. Ugyanez folytatódott a fordulást követően is, Hartson rúghatott volna triplát is, aztán a félidő közepétől az osztrákok vették kézbe az irányítást. A hajrára beszállt a veterán Vastic is, aki az első megmozdulásából majdnem összehozott egy gólt Mayrlebnek. Ezt még megoldotta Delaney, a következő percben viszont Vastic már a kapuba küldte a labdát. Négy perce volt a pályán - ennyivel később ellenben már kettővel mentek az osztrákok, miután Gabbidon és Page nem állt éppen a helyzet magaslatán. Így a félszázadszor válogatott, egyébként csapatkapitány Giggs szomorúan zárta az estét.
A lengyelek az Ausztriától való elszakadás, egyben Angliára való felzárkózás jegyében estek neki Azerbajdzsánnak, méghozzá hatékonyan. A katasztrofális azeri védelem mellett röpke húsz perc alatt kiépítették a kellemes előnyt, amelyre bátran lehetett alapozni a továbbiakat. A 8-0 fényében mindez jól sikerült…
Anglia - Észak-Írország 4-0 (0-0) Manchester, 65 239 néző V: Stark (német). G: Joe Cole (46.), Owen (52.), Baird (54. - öngól), Lampard (62.) ANGLIA: P. Robinson - G. Neville, Ferdinand, Terry, Ash. Cole - Beckham (Dyer, 71.), Gerrard (Hargreaves, 71.), Lampard, Joe Cole - Rooney (Defoe, 80.), Owen ÉSZAK-ÍRORSZÁG: Taylor - Baird, Murdock, A. Hughes, Capaldi - Gillespie, Doherty (S. Davis, 59.), D. Johnson, Whitley, S. Elliott - Healy