Becali kioktatta Zengát

CSINTA SAMUCSINTA SAMU
Vágólapra másolva!
2005.03.23. 20:45
Címkék
Parázs szóváltás jelezte a valenciai reptéren, hogy a Steaua Bucuresti-nek a Villarreal ellen véget érő UEFA-kupa-menetelése inkább csalódást jelentett, mintsem bravúros szereplés szomorkás fináléját. Gigi Becali ugyanis diktatórikus módon, a küldöttség tagjainak jelenlétében számon kérte Walter Zenga edzőn, miért nem szerepeltette a mérkőzésen Florentin Dumitrut.
"Miért nem raktad be, te?! Mit gondolsz, azt csinálsz, amit akarsz a csapatnál?!" - üvöltötte a klubtulajdonos. Zenga csak kapkodott levegő után, majd sarkon fordult, és elhagyta a várócsarnokot. Becali azonban tovább tüzelt: "Egyetlen kívánságom volt, hogy játsszon Dumitru, azt sem teljesítette. Mi vagyok én itt, papagáj? Mától fogva én döntöm el, ki játszik, és ki nem!"A klubvezér, aki nem először ragadtatta magát hasonló megnyilvánulásra, ezzel a kirohanásával a barátjának tartott klubigazgatót, Mihai Stoicát is elveszíti. A "szakmájában" sztárként kezelt Stoica elsősorban azért érzi magát érintve, mert ő hozta Zengát a Steauához. Bennfentesek szerint Stoica már benyújtotta lemondását, Becali viszont úgy nyilatkozott, hogy meggyőzte őt a maradásról.Zenga távozását viszont mindenki biztosra veszi. Az edző nem tartott a csapattal Bukarestbe, hétfőn Milánóba repült, és a Gazeta Sporturilor című napilapnak adott nyilatkozata szerint csütörtökön tér vissza a román fővárosba. Mivel a román válogatott tíz nap alatt két világbajnoki selejtezőt is játszik, a katonacsapat pedig hét játékost is ad Victor Piturca keretébe, Zenga szabadságot adott labdarúgóinak. Az olasz válogatott egykori kapusa megengedhetetlennek nevezte Becali hozzáállását, de nem hajlandó lemondani. "Ha edző akar lenni, felőlem lehet, de először engem kell kirúgnia. Addig azonban senkinek sem engedem meg, hogy beleszóljon a szakmai munkába" - jelentette ki Zenga.A juhászból lett dollármilliomos Gigi Becali amúgy sohasem zárta a szívébe Zengát. A csapat sikereit mindig az isteni gondviselés eredményének tartotta, a balsikereket pedig rendre az edző hibájának tudta be. A szakemberrel máig nem kötött írásos szerződést, szóbeli megegyezés alapján fizette eddig Zenga 10 ezer dolláros havi gázsiját. Az utóbbi évtized legjobb román klubszereplése ellenére eddig nem ajánlott szerződéshosszabbítást az edzőnek, és az egyre nyíltabb ellenségeskedés azt sejteti, hogy most már nem is fog.
Legfrissebb hírek

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
7 perce

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
28 perce

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
56 perce

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
8 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
8 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik