Szalay a dobogóra hajt

2005.03.16. 22:01
Címkék
Az Italian Baja hosszú éveken keresztül szerepelt a tereprali sprint Világkupa programjában, ám tavaly különböző okok miatt (voltak akik a környezetvédőkre, mások pénztelenségre hivatkoztak) elmaradt a verseny és így kikerült a legmagasabb szintű sorozatból is. Az idén az olaszok újra próbálkoznak, ám az idén már "csak" az Európa-kupa értékelésébe számít bele a versenyük. Nemcsak a minősítés változott, hanem a helyszín is: az ország északi része helyett az idén Szardínián tartják a versenyt.
Az autós mezőnynek egyetlen magyar tagja lesz, mert bár a nevezési listán még szerepel Garamvölgyi Zoltán és Lakatos Róbert is, a páros végül technikai okok miatt (nem készült el a versenyautó) nem indul a viadalon. Ott lesz viszont a rajtnál a Szalay Balázs, Tagai Róbert duó, amely ebben a felállásban először méreti meg magát a nemzetközi mezőnnyel. Az ok egyszerű: Szalay több mint egy éve megígérte a versenykamionban navigáló Tagainak, hogy a MAN után egyszer azt is kipróbálhatja, milyen érzés az Opel Fronterával közlekedni. Most jött el a pillanat. S hogy mit vár Szalay a viadaltól? "Mindenképp szeretnék az élmezőnyben végezni, és lehetőleg dobogóra állni" - árulta el legtitkosabb vágyait a januári Dakar-ralit a 21. helyen teljesítő pilóta. Az előzetes nevezés alapján 40 autós páros és négy motoros rajtol Szardínián - köztük az idei Dakart sikeresen teljesítő Varga Ákos, valamint a sivatagi show-n korábban szintén induló Szilvási Péter. A viadal háromnapos, csütörtökön tartják a gépátvételt és este a 8.1 kilométeres szuperspeciálist, pénteken háromszor két szelektív szakasz (69.57 km, 31.77 km) vár a párosokra, szombaton pedig ugyanezek a szakaszok, de már csak egyszer.
Legfrissebb hírek

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
8 perce

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
40 perce

Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves

Labdarúgó NB I
41 perce

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
1 órája

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
1 órája

Heti program: a San Siróban játszik a Fradi El-meccset, férfi kézi Eb-selejtezők

Minden más foci
1 órája

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
1 órája

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
6 órája