Korhatár-módosítás elnapolva

2005.03.16. 00:04
Címkék
Magyarországról, közelebbről a Budapesten idén nyáron esedékes ifjúsági és a 2006-os felnőtt úszó Európa-bajnokságról, továbbá a korhatár-leszállításra vonatkozó magyar javaslatról tanácskozott Reykjavíkban az Európai Úszóliga (LEN) úszószakbizottsága, amely a tisztújítás óta első ülését tartotta a hét végén, a frissiben beválasztott magyar tag, Tóth Ákos részvételével.
A margitszigeti ifi Eb került először terítékre, amelyet a tervek szerint a Hajós Alfréd uszoda jelenlegi ötvenes medencéjében rendeznek meg. A 2006-os felnőtt Eb-t illetően mindenki az iránt érdeklődött, hogy miként áll az új uszoda ügye. Tóth Ákos elmondta, hogy bár az építkezés nem a szövetség feladata, a kormánygarancia kellő biztosítékot jelent a Széchy Tamás-uszoda megépülésére. Végül azzal nyugtatta meg az úszóbizottságot, hogy "a sok bizonytalanságért egy csodálatos Európa-bajnoksággal kárpótolunk majd mindenkit".Ezután következett az egyik legfontosabb napirend: a magyar szövetség szabálymódosítási javaslattal fordult a LEN-hez, miszerint a korosztályos Eb-ken egy-egy évvel lejjebb vigyék a korhatárt, azaz a férfiaknál már 16, a lányoknál pedig 14 esztendősen rajtkőre lehessen állni. Mert az idei, margitszigeti ifjúsági Eb-n például nem indulhat Gyurta Dániel, aki pedig tavaly a felnőttek között versenyezve lett olimpiai ezüstérmes Athénban. Az efféle ellentmondások feloldására a világszövetség, a FINA például a montreali felnőtt-világbajnokságon 14 évben húzta meg az alsó korhatárt a tehetséges, menedzselésre méltó fiatalok érdekében. Bár a titkolt magyar vágy az volt, hogy esetleg már most támogatást kap a javaslat, és az a LEN-vezérkar májusi ülésének napirendjére is felkerülhet, a bizottság végül úgy döntött, további megfontolás tárgyává teszi a budapesti indítványt.
Legfrissebb hírek

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
18 perce

Heti program: a San Siróban játszik a Fradi El-meccset, férfi kézi Eb-selejtezők

Minden más foci
36 perce

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
50 perce

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
5 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
6 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
6 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
6 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
7 órája