Olaszország: közeledik a Roma-Juve

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.03.02. 22:38
Címkék
Szombat este rendezik meg a Serie A-ban a Roma-Juventus rangadót, amely nem pusztán azért lesz érdekes, mert a "farkasok" otthonában roppant nehéz feladat vár a bajnoki címért harcoló "zebrákra", hanem azért is, mert először látogat vendégként a Stadio Olimpicóba Fabio Capello, akit a fővárosban sokan árulónak tartanak, amiért a nyáron a Juventushoz szerződött. A meccs előtt néhány érdekelt máris megkezdte a lélektani hadviselést."Fabio Capello igazi profi, és a nyáron is így viselkedett. Nekem szakmailag nincs vele semmi bajom, bár nem jártunk együtt vacsorázni - jelentette ki Olivier Dacourt, a Roma francia középpályása. - Ami Emersont illeti, őt sem tartom árulónak, mert engem speciel nem árult el. Jó meccset várok, és azt, hogy megszerezzük a három pontot. Elvégre ennyi a tét, és nem több."A másik oldal képviseletében az a Jonathan Zebina nyilatkozott, aki négy éven át volt a Roma játékosa, nyár óta pedig a Juve védelmének az oszlopa: "Nehéz mérkőzésre számítunk, biztosan füttyel fogadnak majd, de ettől nem fogunk meghatódni, hiszen profik vagyunk. Csodálatos élményeim vannak a Romában töltött időről, és az ellenfelek között rengeteg barátot fogok viszontlátni."A legnagyobb várakozás természetesen Francesco Totti és Alessandro Del Piero különcsatáját előzi meg: az olasz labdarúgás elmúlt tíz évének két legnagyobb 10-ese vezeti fel a két csapatot, amelyek várhatóan ugyanabban a 4-3-3-as hadrendben lépnek majd pályára.Tottival kapcsolatban egyébként van még egy hírünk: a Roma csapatkapitánya szerda délelőtt ellátogatott a római városházára, hogy aláírja a házasulandók könyvét, és Veltroni főpolgármesternek elmondta, hogy még az idén feleségül veszi szerelmét, Ilary Blasit.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
4 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
4 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
4 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik