Kilenc magyar folytathatja

2005.02.18. 22:38
Címkék
"No, ez azért már más" - állapíthatták meg péntek reggel az öttusa hívei a nemzetközi fedett pályás verseny férfiselejtezőjének indulói listáját vizsgálgatva. És hogy mi az a "más"? A mezőny erőssége. Mert míg a csütörtöki nyílt országos váltóbajnokságon a magyarokon kívül nem sok klasszis ingázott a helyszínek között - bár több külföldi csapat is nevezett a küzdelemre -, ahogy az lenni szokott, az egyéni versenyre már megérkeztek a "nagy nevek" is.
Mindenekelőtt a litvánok két kitűnősége, az athéni ezüstérmes, kétszeres egyéni világbajnok Andrejus Zadnieprovskis, valamint a szintén olimpiai résztvevő, Európa-bajnok Edvinas Krungolcas. Persze "Zadnyéék" már szinte tiszteletbeli magyarnak tekinthetők, hiszen nemcsak versenyezni jönnek hozzánk, hanem gyakran itt edzőtáboroznak. Míg a mezőny külföldi oldala gyarapodott és erősödött, addig a magyar létszám növekedett ugyan - 13-an, köztük az utánpótlás tagjai kaptak lehetőséget a szereplésre -, de gyengült is. A világbajnok Kállai Ákos, aki 2003-ban megnyerte ezt a versenyt, magánéletbeli teendők miatt kapott felmentést Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitánytól. A sorsolás nem kedvezett a két olimpiai ezüstérmesnek és kétszeres egyéni világbajnoknak, vagyis Zadnieprovskisnak és Balogh Gábornak, ők ugyanis az öttusázók által kevésbé szeretett csoportba kerültek, vagyis abba, amelynél vívás-úszás-lövészet-futás volt a számok sorrendje. Két szám okozta fáradtsággal a kézben célozni nem egyszerű… Zadnieprovkis nem is remekelt (174 kör), Fülep Sándor (185) és Balogh (184) a körülmények ellenére jól lőtt, Fülep meg is nyerte a számot. A másik csoportban is itthon maradt a "részgyőzelem", a vb-ezüstérmes Horváth Viktor ugyancsak 185 körrel volt a legjobb, Krungolcas 183-ig jutott. A záró futás előtt versenyzőink közül csupán Pataki Máté állt kieső, vagyis a 16.-nál rosszabb helyen, de többeknél "rezgett a léc", azaz várható volt, hogy megelőzik őket. Végül a 13 magyarból kilenc ott lehet a vasárnapi döntőben, négyen viszont elbúcsúztak a további küzdelmektől. NEMZETKÖZI FEDETT PÁLYÁS VERSENY, BUDAPEST
FÉRFISELEJTEZÔ (50 induló). A-csoport: 1. Martin Ác (szlovák) 4476, 2. Krungolcas (litván) 4432, 3. Pla (francia) 4376, …7. Marosi Ádám 4304, 8. Horváth Viktor 4300, …10. Németh Róbert 4292, 11. Tibolya Péter 4280, - kiestek: 17. Kasza Róbert 4208, 21. Halasi Zoltán 3984, 24. Pataki Máté 3468
B-csoport: 1. Alexandre Chardonneaux (francia) 4500 pont, 2. Horbacz (lengyel) 4436, 3. Zadnieprovskis (litván) 4360, 4. Fülep Sándor 4356, 5. Balogh Gábor 4336, …9. Asztalos András 4216, …13. Kertész Ádám 4196, 14. Halmai Ottó 4188. - kiesett: 17. Pajor Tamás 4141
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
1 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
1 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
2 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
3 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
3 órája